Csehy Zoltán József Attila-díjas

2009. március 17. - 20:44 | Kultúra
A kiemelkedő irodalmi tevékenységért odaítélt József Attila-díjat kapott a dunaszerdahelyen élő Csehy Zoltán költő, műfordító, irodalomtudós is.

Az ókori görög és latin, valamint a neolatin irodalom avatot ismerőjének és népszerűsítőjének, eddig kilenc, jelentős szakmai elismerést kiváltó kötete jelent meg. A József Attila-díjat szombaton Hiller István magyar oktatási és kulturális minisztertől vette át Budapesten.

Csehy Zoltán 1998-ban magyar–latin szakon végzett a pozsonyi Comenius Egyetemen, majd a budapesti ELTE doktoriskolájában szerzett PhD-fokozatot. Doktori értekezését Antonio Beccadelli költészetéből írta. Irodalmi tevékenysége meglehetősen sokrétű: költőként vált ismertté, majd számos műfordításkötete látott napvilágot. Magyarította többek közt az ókori erotikus költészet gyöngyszemeit, Martialis epigrammáit, Sztratón epigrammáskötetét, Antonio Beccadelli Hermaphroditus című legendás verskötetét, illetőleg külön kötetben tette közzé Francesco Petrarca latinul írt költeményeiből készített valogatását és fordítását, mely az Év Könyve díjat is elnyerte. Feleségével, Polgár Anikóval közösen jelentette meg a középkoi latin költészetből készült fordításait Illatos kenőcsök háza címmel. Műfordítói tevékenységéért az ókortudományi társaság Kerényi Grácia-díját is megkapta. Tanulmányait, esszéit szintén publikálta kötetben is: A szöveg hermaphrodituszi teste című Madách-díjban részesített munkája a humanizmus, az antikvitás és az erotográfia kapcsolatait vizsgálja, Parnassus biceps című műve a humanista énformálási stratégiákra és a kötetkompozíciós eljárások tanulmányozására fókuszál.

-para/wkpd