Budapesti fiatalok dilemmái két szálon

2009. április 8. - 10:30 | Kultúra
Csütörtöktől vetítik a magyarországi mozikban a Papírrepülők című filmet, amely hét különálló történeten keresztül mutatja be a mai budapesti fiatalok szerelmekben, zenében, bulikban, dilemmákban és konfliktusokban gazdag életét. Szabó Simon filmje a legutóbbi filmszemlén több díjat is kapott.

A rendező elmondta: az eddigi tapasztalatok alapján a Papírrepülők nemcsak a film által bemutatott szubkultúrát első kézből ismerő fiataloknak tetszett, hanem az idősebb generáció tagjai is jól fogadták. "Bízom abban, hogy aki ebben a szubkultúrában él, annak azért tetszik a film, mert felismeri benne a saját életét, aki pedig eddig nem, vagy kevésbé ismerte ezt a világot, annak valami újat mutat és talán nyitottabbá is teszi" - vélekedett Szabó Simon, aki a forgatókönyvet is jegyzi. A rendezőnek a Papírrepülők az első nagyjátékfilmje. Szabó Simon nem ismertetlen filmes berkekben: a Moszkva tér Rojáljaként ismerhette meg őt a közönség.

"A szakmán kívülről érkezni a filmezés világába egyrészt megnehezíti, másrészt megkönnyíti az ember dolgát: nagyon nehéz támogatókat találni, nehéz elérni, hogy komolyan vegyenek, ugyanakkor a tény, hogy nem végeztem el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, hatalmas szabadságot is ad. Nem kell megfelelni az egykori tanárok elvárásainak és nem kell az adott keretek között dolgozni, lényegében azt csinálok, amit akarok" - hangsúlyozta a rendező, aki egy kisebb szerepet is osztott magára első nagyjátékfilmjében. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy "nem egyszerű", ha valaki egyszerre írja és rendezi a filmjét, közben pedig még játszik is benne: "sok parával jár, de a para olyan, mint a szörny a horrorfilmben: ha nem veszel róla tudomást, nem bánthat".

Szabó Simonnak elmondása szerint a Moszkva térben játszott szerep sokat segített abban, hogy a szakma megismerje a nevét és kiépíthessen olyan kapcsolatokat, melyek elengedhetetlenek a filmezéshez. "A rendezővel, Török Ferivel azóta is jóban vagyunk, sokat segít és a véleményére nagyon adok" - tette hozzá. A Papírrepülők egy átlagos magyar nagyjátékfilm töredékéből, 12 millió forintból készült. "A pénztelenség jó is lehet, ha túl sok pénzt kap az ember a filmjére, az szerintem hatalmas para; így könnyedebb, szabadabb a munka, és mivel nem azon agyalunk, hogyan világítsuk be 25 lámpával a szobát, ahová mindjárt belép Bruce Willis, a művészi koncepció is hitelesebb, egészségesebb" - vélekedett Szabó Simon.

"Nem is gondoltuk volna, hogy beválogatják a Papírrepülőket a filmszemle programjába, arra pedig, hogy az Intim fejlövéssel megosztva megnyerjük a legjobb elsőfilmesnek járó Simó Sándor-díjat, végképp nem számítottunk. Ez ad egy nagy löketet, megerősítet minket abban, hogy talán jól csináljuk, amit csinálunk" - mondta el a rendező, aki már "nagyban agyal" új nagyjátékfilmje sztoriján.

MTI/para