Filep Tamás kisebbségkutató kapta az első Lőrincz Csaba-díjat

Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténész, kisebbségkutató, szerkesztő vehette át pénteken a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány Lőrincz Csaba-díját, amelyet első alkalommal osztottak ki. A pénteki díjátadást Budapesten, a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében tartották meg. A díjjal, amelyet Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának az elnöke mutatott be, tudósok, szakértők, írók, újságírók, kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységét kívánja jutalmazni a Kisebbségekért - Pro Minoritate alapítvány.

Németh Zsolt Lőrincz Csaba életútjáról szólva elmondta, hogy a rendszerváltás utáni új magyar külpolitika kialakításában "ő volt a céhes mester a stratégiai gondolkodás meghatározásában". A nemzeti problémák racionális megértése és a racionális megoldások megkeresése jellemezte: a nemzeti racionalizmus.

Filep Tamás Gusztáv munkásságát Borsi-Kálmán Béla történész, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanára méltatta. Filep Tamás Gusztáv a díjátadó ünnepségen előadást tartott a "Nemzet és nemzedék. Szempontok egy kisebbségtudományi szemlélethez" címmel.

Az idén 48 éves Filep Tamás fő kutatási területe a két világháború közötti szlovákiai, felvidéki magyarság eszmetörténete, politikai- és művelődéstörténete. Jelenleg például a II. világháború alatt Németországba deportált magyar politikusokkal és Szabó Gyula, a II. világháború utáni erdélyi magyar epika jelentős alakjával foglalkozik.

Írásai megjelentek a Pro Minoritate és a Kommentár folyóiratokban, az általa írt és szerkesztett könyveket például a Kalligram és az Ister kiadó jelentette meg.

Filep Tamás Gusztáv az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a határon túli magyarsággal foglakozó, tavaly elhunyt Lőrincz Csaba személyes ismerőse volt. "Részben ugyanazzal foglalkoztunk", Lőrincz Csaba is fontosnak tartotta a fogalmak tisztázását, például a nemzetét - tette hozzá.

Lőrinc Csaba - aki tavaly március 14-én hunyt el - Sepsiszentgyörgyön született 1959-ben. Az erdélyi ellenzéki Limes-kör tagja volt, majd a 80-as években áttelepült Magyarországra. Az Orbán-kormány idején 1999-től 2002-ig a Külügyminisztérium Közép- és Délkelet-Európát felügyelő helyettes államtitkáraként dolgozott. Az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának főtanácsadójaként, egyetemi oktatóként és publicistaként is alakította az ország külkapcsolatait és nemzetpolitikáját. Nevéhez fűződik a határon túli magyarság szülőföldjén megmaradását célzó 2001-es kedvezménytörvény megalkotása.

Az Országgyűlés 2001 június 19-én fogadta el a státustörvényként is emlegetett törvényt, ezért minden évben, június 19-én kerül majd sor a Lőrincz Csaba-díj átadására.

mti/para