Janiga József, Csallóköz festője a Symbol Art Galériában

Janiga József nagymegyeri festő- és grafikusművésznek - akit a Csallóköz festőjének is tartanak - 35 olajképe lesz látható keddtől az óbudai Symbol Art Galériában.

Orbán Attila, a galéria vezetője elmondta az MTI-nek, hogy valójában a szlovákiai magyar művész emlékkiállításáról van szó, s ezért szinte az egész életműből válogattak. A festmények egyharmada a Janiga József (1946-2004) munkásságára igen jellemző önarckép, az anyag kétharmada pedig tájkép, a művészt körülvevő csallóközi vidék - tette hozzá.

"Rám mindig hatott a táj, az adott környezet, ahol élek. A Csallóköz egy rejtett, csodás vidék, nagylelkű táj. Már eléggé össze is nőttünk, s talán sikerült valamit összehoznom e szépségből" - írta munkáiról a festő. A Termékeny ég című festményén a kék égbolt látszik egy-két felhővel, alatta búzamező virít sárgán, a horizonton erdősáv húzódik.

Janiga Józsefnek emlékháza lesz Nagymegyeren, 2007-ben az 50 éves fennállását ünneplő Művészeti Alapiskola az ő nevét vette föl. Az iskola udvarán szobra áll, Lipcsey György alkotása.

Janiga József a nyitrai pedagógiai főiskolán szerzett rajztanári diplomát. Tanított Nemesócsán, majd Nagymegyeren, ahol élt. A művész nemcsak festett, hanem könyveket is illusztrált, köztük Móra Ferenc Dióbél királyfi és Kányádi Sándor Billeg-ballag című kötetét.

Janiga József munkái közgyűjteményekben is megtalálhatók, nevezetesen Dunaszerdahelyen, Komáromban és Nyitrán. A kiállítás a Symbol Art Galériában augusztus 23-ig lesz nyitva.

(mti/para)