Ázsiai politikai színkavalkád

2009. augusztus 12. - 19:41 | Kultúra
Aki mostanában Ázsiába készül, jól teszi, ha alaposan meggondolja, hogy milyen színű ruhát visz magával: inge alapján ugyanis könnyen valamely politikai csoporthoz tartozónak vélhetik.

Ázsiában manapság a politikai paletta a szó szoros értelmében tarka képet mutat. Ha például a mit sem sejtő külföldi turista sárga, piros vagy kék trikóban rója Bangkok utcáit, váratlanul a hasonló színt viselők politikai megmozdulásának közepében találhatja magát. Ha pedig az illető Kuala Lumpurban feketét talál magára ölteni a Perak, azaz a malajziai nemzetgyűlés épületének szomszédságában, még akár őrizetbe is vehetik. Gyakorlatilag nincs az a szín, amelyet valamelyik ázsiai politikai tömörülés ne sajátított volna ki magának.

Nem egy ázsiai országban a ruha színe politikai hitvallással lehet egyenlő. Azonban míg Nyugaton - ne feledjük: Ázsiából nézve régiónk is ebbe az égtájba esik - valamely szín politikai jelentése mindenhol azonos, addig ez a Távol-Keleten országonként változó lehet: ami például nálunk a természetvédők zöldje, az másutt többnyire az iszlám politikai pártok színe. De Tajvanon a Kínától való függetlenség megtartásáért síkra szálló Demokratikus Progresszív Párt tagjai szintén zöldben szeretnek megjelenni.

A turistaparadicsom Thaiföldön a piros a néhány éve az országból elmenekült és azóta távollétében börtönbüntetésre ítélt exminiszterelnök, Thakszin Sinavatra híveinek kedvelt színe. Ádáz ellenségük, a Népszövetség a Demokráciáért támogatói viszont sárga pólóban mutatkoznak szívesen. Ők voltak azok, akik tavaly év végén Bangkok mindkét repülőterét megszállva megbénították az ország légi forgalmát, hatalmas erkölcsi és anyagi kárt okozva. Vörös ellenlábasaik áprilisban gondoskodtak néhány napos zűrzavarról, többek között az ASEAN-csúcs meghiúsításáról, amelynek végül a kormány a hadsereg bevetésével volt kénytelen véget vetni.

A thai politikai színpalettához néhány hónappal ezelőtt a kék is társult. A kék ingesek úgyszólván a harmadik erő, akik megunták mind a sárgák, mind a pirosak okozta, időnként még most is előforduló erőszakos utcai megmozdulását. Ők a másik két mozgalommal szemben állnak, egyébként nem kevésbé erőszakosan.

Ugyanez a kék árnyalat Indonéziában Susilo Bambang Yudhoyono elnök Demokrata Pártjának véresen komolyan vett szimbóluma. Hírek szerint tavaly egy Jakartában dolgozó japán diplomata alig tudott néhány újságírót politikai semlegességéről meggyőzni, amikor mit sem sejtve égszínkék nyakkendőben találkozott velük egy sajtóeseményen.

Ami egyébként a sárgát illeti, az Thaiföldön nem csak az említett reptérfoglalók, hanem a roppant népszerűségnek örvendő Bhumibol Aduljadedzs király színe is. Emiatt hívei közül nem kevesen neheztelnek a Népszövetség a Demokráciáért vezetőire, mondván, hogy visszaélnek szeretett uralkodójuk jelképével. Malajziában és a vele szomszédos Bruneiben is felséges színnek számít a sárga; nem is használja ott senki politikai célra. Ezzel szemben a közeli Fülöp-szigeteken Corazón Aquino asszony 1986. évi elnökké választásának a jele volt, és mind a mai napig az is maradt. Indonéziában a rosszemlékű Suharto tábornok-elnök Golkar Pártjának a védjegye a sárga. A pirosat már évekkel ezelőtt Megawati Sukarnoputri asszony nacionalista pártja (Indonéz Demokratikus  
Küzdelem Pártja) vallja a magáénak. És miután a zöldet a muszlimok használják és a kék is foglalt, a keresztény értékeket valló Békepártnak már csak a lila maradt.

Úgy tűnik, a fekete nem annyira népszerű keleten, mert eddig csak Malajziában vonult be a politikába, amikor májusban az ellenzék hívei e sötét színben tüntettek a nemzetgyűlés előtt a nemzeti koalíció által kijelölt új kormány beiktatása ellen, rendőrségi beavatkozást kiváltva.

A fehér sem maradt ki a színkavalkádból.

Bár a színt még egyetlen politikai szervezet sem fedezte fel magának, mégsem maradt ki a politikai színkavalkádból. Kínában ez a gyász jelképe: éppen ezért a demokrácia hívei június 4-én a húsz évvel ezelőtt könyörtelenül elfojtott pekingi Tienanmen téri tüntetések évfordulójának előestéjén fehér viselésére szólították fel az embereket. Indonéziában nemrégen a parlamenti választás napján a politikában csalódott polgárok fehér ruhájukkal adták honfitársaik tudtára, hogy ők tiltakozásként semmilyen szín alatt sem mennek el szavazni.

MTI/PARA