Woodstock 40 éve
Sebők János újságíró, számos - köztük a Woodstock népe című új - könyv szerzője a Szabad Európa Rádióból, a Radio Luxembourgból és a New Musical Expressből tudott az eseményről. - Az I,m Going Home-tól (Ten Years After) megőrültünk. A Sly and the Family Stone, a Santana, Joe Cocker, Jimi Hendrix, Country Joe, a Crosby, Stills Nash and Young és Richie Havens érintett meg leginkább - idézte fel emlékeit.
Benkő László (Omega) szerint itthon akkoriban csak fű alatt lehetett tudni a fesztiválról, a szabad szellemiség tabu volt. Woodstock a szabad életérzés fesztiválja volt, jelentőségét sem a rendezők, sem a résztvevők nem érezték. A Michael Wadleigh rendezte, és mások mellett Martin Scorsese és Thelma Schoomaker szerkesztette Woodstock című film - amely a dokumentumfilmek kategóriájában Oscar-díjat kapott - érzékelteti ezt az eufórikus állapotot. Lehet, hogy volt zenész, aki hiányzott, de nem vitte volna más irányba az eseményt - vélekedett.
Bródy János, az Illés és a Fonográf együttes egykori tagja 2-3 hónappal később figyelt fel Woodstockra. Egy évvel később zártkörű vetítésen látta a filmet, s átérezte korszakos jelentőségét. Crosby, Stills and Nash mellett Jimi Hendrix tette rá a legmélyebb benyomást, de szerette Joan Baezt és Arlo Guthrie-t is. Woodstock mérföldkő volt a rockzene és a fesztiválok történetében. Bob Dylan talán hiányzott, Woodstock csúcspontja volt annak a mozgalomnak, ami dalaival indult. A megjelent anyag technikailag nem tökéletes, de kordokumentum - mondta.
Hegedűs László, aki sztárok sokaságát hozta éveken át Budapestre, 1969-ben a New Musical Expressből értesült Woodstockról pár nappal később. Az Ifjúsági Magazinba írt egy összefoglalót, amit szerkesztői durván meghúztak. A lemezt az amerikai követség könyvtárában hallotta, ott látta a filmet is. 1973-ben megvette első saját jugoszláv kiadású lemezét. Csak pult alól, maszeknál lehetett kapni - jegyezte meg. Számára Jimi Hendrix és a Who együttes volt a legátütőbb első hallásra, s kiemelte Joe Cockert, Janis Joplint, Crosbyékat, valamint a Blood Sweat and Tearst. Hegedűs szerint a fesztiválon vált a rock életformává, értékeivel és veszélyeivel együtt kitörölhetetlen nyomokat hagyott azokban is, akik távolról figyelték. A Woodstock-feelingen nem változtatott volna a távolmaradtak jelenléte - a Beatles talán keményebbé vált volna és megértette volna, hogy koncertezni kell. A Rolling Stones kapcsolatba került volna új áramlatokkal, Bob Dylan egy évtizeddel korábban túllépett volna a beat-generáció (Kerouac, Ginsberg stb.) korszakán, s jó hippi lett volna belőle - vélekedett.
Nemes Nagy Péter, rock- és blues szakíró, rádiós szerkesztő barátjától már előzetesen tudott a fesztiválról. A Népszabadságban olvasott egy-két soros híradást, és a Szabad Európa Rádióban hallott a hippiként aposztrofált fesztiválról. Komjáthy György háromnegyed órát játszott a tripla albumról, ez volt az első zene, amit hallott, s felvett. Főleg az általa ismert Jimi Hendrix, Santana, Joe Cocker és a Canned Heat tetszett, de felfigyelt a Ten Years Afterre és másokra is. Ámulattal töltötte el, hogy annyi előadót össze tudtak terelni - emlékezett.
Hegedűs István, a Rockinform szaklap és a zene.hu oldal munkatársa elmondta, 1969 őszén gimnazistaként beszélgetett először osztálytársaival Woodstockról, de nem sokat tudtak róla. Hallgatták a Szabad Európát és a Radio Luxembourgot. Érettségi előtt kapott egy kazettás magnót, arra vette föl Joe Cocker Little Help From My Friends című Beatles-feldolgozását. A hazai híradások elég torz képet festettek a nyugati országokban történtekről, így a fesztiválról is - kábítószeres, vadállati zenére őrjöngő fiatalokat mutattak be. A hippimozgalmat kapitalista csökevénynek tekintették. Woodstockról a 80-as évek elején olvasta az első elfogulatlan hazai írást. A fellépők közül a Blood, Sweat and Tears, a Creedence Clearwater Revival, Janis Joplin, Jimi Hendrix, a Ten Years After ragadta meg.
MTI
