Gáspár Péter pozsonyi szobrászé az idei M.S. Mester-díj

2009. szeptember 22. - 11:05 | Kultúra

Gáspár Péter pozsonyi szobrászművésznek adják át idén az M.S. mester-díjat csütörtökön Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Epreskertjében. Mint Molnár Pál, a díj kuratóriumának titkára az MTI-nek elmondta, ez lesz a kilencedik képzőművészeti díjátadó, az elsőt 2001-ben tartották és a néhai Patay László freskófestő volt a kitüntetett.

A díjazott megkapja Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész kisplasztikáját, amelynek ihletője a XVI. században dolgozott M.S. mester Vizitáció című oltárképe, Mária és Erzsébet találkozása, amikor a két áldott állapotban levő nő gyengéden megfogja egymás kezét.

Ezen felül oklevelet vehet át a kitüntetett, ez alkalommal az első határon túli magyar művész, az 51 éves pozsonyi Gáspár Péter, akinek számtalan köztéri szobra van a Felvidéken. Révkomáromban áll például Luxemburgi Zsigmond emlékműve és Kaszás Attila szlovákiai születésű színművész életnagyságú szobra, Kassán pedig Márai Sándor író ülőszobra.

A díjat Mihály Gábor szobrász és Molnár Pál újságíró alapította, hogy fönnmaradjon a XVI. század egyik legnagyobb magyar alkotójának, a nevének kezdőbetűiről ismert M.S. mesternek a neve. Híres képe a Vizitáció, amelyet a selmecbányai várkápolna oltárára készített, s amelyet most a Magyar Nemzeti Galéria őriz. A kuratórium, amelyben részt vesznek az előző évek díjazottjai is, minden év augusztusában dönti el, hogy ki legyen az adott év kitüntetettje.

Az M.S. mester-díjat tavaly Tenk László festőművész kapta, a kitüntetettek között van Kárpáti Tamás festőművész, Rieger Tibor és Kő Pál szobrász, valamint Varga Dezső restaurátor, M.S. mester képeinek gondozója.

Az epreskerti díjátadón Csányi Tamás, a Szent Imre-templom kórusvezetője énekel és kobozon játszik.

mti/para