19. századi első kiadásokat tesz elérhetővé a British Library

2010. február 11. - 10:44 | Kultúra
A British Library több mint 65 ezer 19. századi alkotást tesz ingyenesen letölthetővé tavasztól az Amazon Kindle honlapján.

Olyan alkotók művei válnak elérhetővé az Amazon Kindle e-book készülék tulajdonosainak, mint Jane Austen, Thomas Hardy vagy akár Charles Dickens. A tavasztól elérhető első kiadások az eredeti illusztrációkat és betűképet megőrző formában tölthetők le.

Az ilyen eredeti művek, mint például Dickens Örökösök (Bleak House) című művének első kiadása akár több száz fontba is kerülhet. A Kindle honlapján jelenleg főleg kortárs írók művei elérhetők, hiszen azok sokkal jövedelmezőbbek a kiadók számára.

A British Library terve a Microsoft támogatásának köszönhetően válhat valóra, s így először lesznek ingyenesen elérhetők 19. századi első kiadások. A könyvtár a 19. századi könyvekre koncentrált, hiszen azokat a könyveket érintő szerzői jogok már elévültek, ennek köszönhetően már kínálhatják őket ingyenes letöltésre.

Az 1800-as évekből származó nagyszerű alkotások mellett a könyvtár  „ponyvaregényeket” is elérhetővé tesz, így eredetiben lesz olvasható például Edward Viles vagy James Malcolm Rymer egy-egy könyve.

(ian/telegraph)