Ó, te szent Töpörtyű - "beugró" Dunaszerdahelyen

2010. február 12. - 15:00 | Kultúra
Profi színészek spontaneitását tette próbára tegnap este Czajlik József rendező – játékmester a dunaszerdahelyi Seven bárban. Bandor Éva, Gál Tamás, Mokos Attila és Olasz István színészeket  különböző nehézségű feladatokkal látta el.

A színészek tehát mindvégig improvizáltak, és a látszólag, első hallásra abszurd feladatokat bravúrosan oldották meg. A szituációk olykor-olykor hétköznapi problémákat öleltek fel, akadtak viszont  nehéz és váratlan helyzetek is. A tini diszkók hangulatától kezdve, a köpönyegforgató gép reklámozásán keresztül, Misi mókus contra Batman- feladatokkal kerültek szembe színészeink, de bepillanthattunk a Szent Töpörtyű szekta tagjainak életébe is.

A közönségben már a feladatok felolvasása közben is mosolyra derültek a szájak, arról nem is beszélve, mikor a színeszek mindezt színre vitték.  Őszinte és tiszta játéknak lehettünk tanúi. Egy-egy feladat a hétköznapiságával, míg más az absztrakt mivoltával okozott meglepetést. Sőt, akadtak olyan szerepek is, melyekben önkéntelenül is magunkra ismerhettünk. Így aztán fergeteges hangulatot varázsoltak arra a röpke két és fél órára.



A jókedven kívül még egy fontos dologra reflektált a tegnapi produkció: a csapatmunkára. A színészek az egymásra való odafigyelést  közvetítették, és tették ezt úgy, hogy  egyikük se tűnjön se többnek, se kevesebbnek a másiknál.

A spontán színház aktuális és jó dolog. Még jobb, hogy a szlovákiai magyar színjátszásban is sikerült gyökeret vernie, hála Czajlik Józsefnek és az Epopteia társulásnak. Az Itt és most című produkció színészei így olyan új értéktárat adhatnak a közönségnek, ami az előre begyakorolt színdarabok sterilitásában elveszne. Nem is marad más hátra, minthogy megemeljem előttük a kalapom.

Az előadást a CEF - Közép-európai Alapítvány és a Városunkért Polgári Társulás támogatta.

Vermes Zsuzsi