Ha egyszer elreped a gatya...

2010. március 9. - 13:27 | Kultúra
DUNASZERDAHELY – Bizony az egy kínos helyzet, ám nem az Itt és most elnevezésű improvizációs esten a Seven bárban, amely immár második alkalommal adott otthont az eseménynek.

Bandor Éva, Gál Tamás, Mokos Attila és Olasz István, az Epopteia Társulás-Műhely tagjai ezúttal is hűen követték Czajlik József direktori utasításait. Volt itt szemérmes ismerkedés félelemkeltő kisördöggel, kérdésre kérdés egy biobolt tesztoszteronbajnok eladója és egy sztereotípiákkal felvértezett "szőke" nő között.

Hemperegtünk a korántsem "szárnyaszegett" angyalok kínrímektől duzzadó versein, Holdra szálltunk egy "JRD-s" tüsszentés után, emellett eszperente nyelven rekedtre s meztelenre nevettettek e nevezetes "Seven helyen" eme remek gyermekek. Gál Tomi szavaival élve, volt itt "kirántott hús" bőven.



Az előre meghirdetett "Nőnap retró" vonal végigkísérte az előadást, számos, a kommunista rendszert kifigurázó jelenetet eredményezett, amelyekhez Lakatos Róbert brácsaművész szolgáltatta a ritmust.

Antal Ágota, a szervező Városunkért PT elnöke említést tett róla, hogy várhatóan 2-3 havonta találkozhatunk a négy remek előadóművésszel és játékmesterükkel. 

-szt-