Tócsni és Flódni – Szlovák-magyar zenekar koncertje Pozsonyban

2010. április 28. - 18:43 | Kultúra
A történelem első  szlovák-magyar zenekara lép fel két alkalommal május 1-én a pozsonyi Hviezdoslav téren. A Tócsni és Flódni tagnai igyekeznek  megcáfolni azon állítást, miszerint két dudás nem fér meg egy csárdában ezekben a nehéz időkben.

Az ismert népzenész, jazzmuzsikus és multiinstrumentalista, Ágoston Béla vezette  zenekar mindent összeereszt, ami csak összeereszthető a békés egymás mellett muzsikálás jegyében. Felbukkannak a mindkét országban ismert, csak más-más szöveggel énekelt népdalok, a budapesti és a pozsonyi „gettó” rapje, valamint némi klezmer is.  A két ingyenes koncert  május 1-én a Hviezdoslav téren lesz 11.00 illetve 17.00 órától, a Bratislavský Majáles keretében. (bővebb információ a következő címen:  www.bratislavskymajales.sk)

Az ötletért és a zenekar tagjainak összehozásáért a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete mellett működő Védcölöp Alapítványt illeti az elismerés. Szintén nekik köszönhető, hogy a Tócsni és Flódni hamarosan stúdióba vonulhat, hogy elkészítsék nagylemezüket.

A koncert egyébként a Mediawave fesztivál égisze alatt valósul meg, amely  húsz év alatt nemzetközileg ismert eseménnyé fejlődött. A régióban egyedülálló módon ötvözi a független filmet és a zenei programokat. A „Fényírók fesztiválja” nem csak a stílusok világából markol nagyot, hanem a határon túlra is elviszi a legérdekesebb produkciókat.

A szombaton látható nemzetközi zenekar szlovák rappere Bene, alias Peťo Tázok, az egyre népszerűbb Modré Hory hiphopcsapat tagja. Magyar kollégája Szarvas Dávid, akiről talán elég annyi információ, hogy a Zuboly zenekarban helyettesíti néhanap MC Busa Pistát. Beatbox, szájjal szkreccselés, didjerido-t  idéző hangok egy kis Jamaica-fílinggel fűszerezve.  

Meg kell említenünk még Juraj Dufek bajmóci (Bojnice) dudást és dudakészítőt is, aki a szlovák dudás-szakma legismertebb alakja, és olyannyira komolyan veszi mesterségét, hogy internetes honlapján a duda elkészítésének munkamenetét is közre bocsájtja, az ezermesterek legnagyobb örömére.
Velük együtt lép fel Fábri Géza kobzos-énekes, a Vízöntő együttes pengetős-énekese, Vincze Pál, a preparált hangminták, szintetizátorok és groove-ok mestere, továbbá a már említett Ágoston Béla, Magyarország legjobb szürrealista kocsmazenekarának alapítója.

A Mediawave fesztivál pozsonyi vendégszereplése május 6-án filmvetítésekkel és további koncertekkel folytatódik.

juk