Sikeres szlovák írónő – ruszin gyökerekkel, magyar férjjel

2010. május 22. - 16:47 | Kultúra
Somorja – Az utóbbi fél évtizedben írt sikerkönyveivel országosan ismertté vált Petra Nagyová-Džerengová volt a vendége tegnap, május 21-én este a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban rendezett író-olvasó találkozónak.

A somorjai városi könyvtárban néhány héttel ezelőtt alakult meg a szlovák olvasók klubja Kecskeméthy Stefánia vezetésével s a tagság egyöntetű óhaja volt, hogy első rendezvényükre ezt a szimpatikus, Kassán született, közgazdasági egyetemen diplomázott, korábban légikisasszonyként, majd televíziós műsorvezetőként és szerkesztőként dolgozó, csallóközi magyar férjével immár négy gyermeket nevelő írónőt hívják meg. Hiszen a Chcem len tvoje dobro (szabad fordításban Csak a  javadat akarom) című díjnyertes pályakezdő novellájával, a Za to mi zaplatíš (Ezért megfizetsz), a Pozri sa na seba (Nézz magadra), a Nepýtaj sa, kde som (Ne kérdezd, hol vagyok) című regényeivel ebben a régióban is nagyon sok hűséges olvasót nyert meg magának. 

A Ženy môjho rodu (Nemzetségem asszonyai) című, idén megjelent és a helyszínen is megvásárolható  regényét pedig a találkozó szinte minden résztvevőjének dedikálnia kellett a hangulatos rendezvény végén. Mi sem természetesebb, hogy a zömmel nők alkotta hallgatóság nemcsak a  sikeres írónő tisztán irodalmi, alkotói törekvéseire és terveire volt kíváncsi, hanem magán- és családi életére is. S a rendkívül közvetlen és jó kedélyű Petra asszony nevetve mutatta be a hallgatóság hátsó soraiban szerényen meghúzódó közgazdász férjét, Nagy Józsefet, akit a közeli parlamenti választások kapcsán az egyik párt képviselőjelöltjeként óriásplakátokról és szórólapokról is nagyos sokan megismerhetnek ezekben a napokban.

(–ck)