Ink Midget: „Szeretem csiszolni a hangokat“

2010. szeptember 8. - 13:15 | Kultúra

Pjoni (Jonatán Pastirčák) és Ink Midget (Adam Matej) tehetséges, fiatal pozsonyi zenészek. 12 évesen a Tucan duóként váltak ismertté, Jonatán énekelt és csellózott, Adam dobolt, a zeitgeist azonban őket is megérintette, és pár éve kísérleti elektronikus zenével kezdtek foglalkozni. Prágától Kassáig rajonganak értük, idén nagyszínpados fellépők voltak a Pohodán. Szeptember 10-én a dunaszerdahelyi NFG klubban is bemutatkoznak. A még mindig csak 17 éves Ink Midgettel beszélgettem. Interjú

 

Paraméter: Mindketten diákok vagytok. Te mit tanulsz?


Adam Matej: A pozsonyi képzőművészeti középiskolában tanulok fényképész szakon.
Sokáig jártam zeneiskolába; nyolc évig zongorázni tanultam, majd dobórákat is vettem, jelenleg pedig komponálást tanulok, Lukáš Borzík a tanárom.



P: Hova készülsz a középiskola befejezése után?


AM: Nem tudom. Legszívesebben csak zenélnék, és amellett valami olyat tanulnék, ami tágítja a látókörömet. Vagy lehetnék mondjuk hangmérnök.



P: Néhány éve még Tucanként hallottalak benneteket Somorján. Ez a projekt most szünetel vagy teljesen megszűnt?


AM: Szünetel. Az biztos, ha újra elővennénk a csellót és dobokat, már egészen más dalok születnének.



P: Emlékszel a legelső dalodra?


AM: Nem. Dalkezdeményeket  óvodásként kezdtem gyártani, és valahogy fokozatosan éreztem rá a komponálás fortélyaira, és ma már egész dalokat tudok szerezni, nem csak foszlányokat :).



P: A zenei affinitást örökölted valakitől?


AM: Azt hiszem az édesapámtól, aki zeneszerző.



P: Miért tértél át klasszikus hangszerekről elektronikus kütyükre?


AM: Mert több mindent és jobban ki lehet fejezni laptop, effektek és szoftverek segítségével. Rendkívül jó érzés hangokkal játszani, szeretem csiszolni őket. Gyakran azonban ideges vagyok, ha nem úgy hangzik egy track, ahogy elképzelem.



P: Honnan merítesz ihletet?


AM: Rengeteg dolog inspirál. A zenében az elektronikustól a komolyzenén át a kísérleti agymenésekig minden hat rám, ugyanakkor a zenén kívüli dolgok is megérintenek. Nagy rajongója vagyok a Warp kiadónak, amelyhez olyan előadók tartoznak, mint Aphex Twin, Clark, Autechre, Tim Exile, de szeretem Bibio-t, Ben Frostot és Jon Hopkinst is. A cseh-szlovák szcénából a WWW és a don@u.com a kedvencem. A komolyzenében Arvo Pärt és Gavin Bryars munkái tetszenek, és legutóbb óriási hatást gyakorolt rám Heiner Goebbels Surrogate Cities c. albuma.



P: Dolgoztok saját lemezen?


AM: Igen, egy kétoldalas bakelitlemezt készítünk épp, az egyik oldalon Jonatán, a másikon az én dalaim lesznek, és szeretnénk, ha digitális formában is megjelenne.



P: Mit gondolsz Jonatán hangjáról? Szoktátok egymást kritizálni?


AM: Persze, mindig elmondjuk egymásnak, ha valami nem tetszik. Jonatán éneke valamikor szuper, máskor nem annyira :).



P: Az idei Pohoda fesztiválon nagyszínpadon játszottatok. Hogy éltétek ezt meg?


AM: Örültünk, hogy ott lehetünk és hogy sok emberhez eljuthat a zenénk, ám nagyon messze állították fel a kordonokat a színpadtól, és ettől kissé személytelen volt a fellépés, de most már legalább értem, miért kiabálják a nézőknek ismert zenekarok énekesei, hogy „make some noise“ :).



Mészáros Veroni