Végtelen számú játszma

2010. szeptember 9. - 12:45 | Kultúra
KIRÁLYHELMEC – A Magyar Köztársaság Kulturális Intézet programja, az Irodalom és… sorozat folytatódásaként holnap délután Balla Zsófia költővel találkozhatnak az érdeklődők a királyhelmeci művelődési házban.

A Kolozsvárott született, Budapestre „emigrált” költőt az irodalmi lexikonok máig az egyik legjelentősebb kortárs erdélyi alkotónak tartanak, annak ellenére, hogy 1993 óta Magyarországon él.

Szerinte a költőnek úgy szabadság a vers, mint a szenvedélyes sakkozónak a sakk: zárt formakészlet, ami végtelen számú játszmát biztosít. A József Attila-díjas költőnő tavalyi, sorrendben tizenkettedik kötetéért (A nyár barlangja, Kalligram 2009) Artisjus-elismerésben részesült. Ferencz Győző költő, kritikus, irodalomtörténész, műfordító így méltatta a kötetet:

”Egyik legfőbb témája a veszteség. Balla Zsófia versei nem simulnak a ma uralkodó megszólalási módba, a költő tudatosan felfüggeszti nyelvi kételyeit, de mintegy ennek ellensúlyozására kompozícióit nem egyetlen mag köré szervezi. Legfőbb törekvése, hogy visszaadja a szavak megtépázott méltóságát, és új kötetében poétikailag is izgalmas újításokat hozott.”

Műveit a kritikusok szerint inkább jellemzi a filozofikus elvontság, a stilizált absztrahálás, mint az élményi megragadás. A poézis belső logikájától eltérően nem a különösben veszi észre az általánost, hanem épp fordítva: az apró létezőkkel, a természet kicsiny alkotóelemeinek segítségével közelíti meg a transzcendenst.

Esterházy Péter ezt írja róla: „Egy asszony szavakat mond, egymásra rétegzi őket; semmit nem akar, csak megérteni, csak gondolkodni, csak szeretni, csak igent és nemet mondani, csak remélni, de mindez nem akaratából, hanem szavaiból következik. Itt minden a szó.”
A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének szervezésében megvalósuló est holnap, szeptember 10-én 17 órakor kezdődik.   

(juk)