Egzotikus házibuli – M.I.A. koncertje Bécsben
A Londonban született, ám Srí Lanka-i felmenőkkel rendelkező M.I.A. (Missing in Acton) nevű popikont nehéz nem bírni, hiszen amellett, hogy sokoldalú művész (fest, rajzol, klipeket rendez, zenét ír, ruhákat tervez), emberjogi harcos és 2009-ben pár nappal azután szült, hogy fellépett a Grammy díjátadón, természetes és közvetlen énekes/rapper, akiről képtelenség rosszat írni.
Nem úgy tegnap esti előzenekaráról, a Sleigh Bells duóról, amely produkciójánál borzasztóbbat idén valószínűleg nem hallottam. A dobhártyarepesztő basszusok még rendben voltak, meg a sztroboszkóp is, de az a fejhang és visítozás, amit az énekes csaj művelt, elviselhetetlen volt. Dalaiknak mintha nem is lenne szerkezete, koncepció nélküliek és ötlettelenek voltak. A gitáros srác hol a színpadon bohóckodott, hol elrejtőzött, egyébként meg értékelhetetlen volt a teljesítménye. A nagyjából félórás fellépés legjobb pillanata az volt, amikor egyik szerzeményük dallamában felismertem a nyitrai Horkýže Slíže zenekar R’n’B Soul c. nóta akkordjait – innentől kezdve már csak vigyorogtam az egészen. Felfoghatatlan, mit keresnek M.I.A. kiadójánál, és miért turnéznak együtt. Na, lépjünk.
A gyors átszerelést követően 21 óra tájékán egy dj kezdte bemelegíteni a tömeget, amely összetételét tekintve igazán vegyes volt: plázacicák, rasztások, apukák, és persze sok sok hipszter is képviseltette magát. A lemezlovas végtelenül hosszúra nyúlt (20 perces) intrója után, egyszercsak lehullt egy tarka lepel a magasból, majd végre feltűnt az arany színű cicanadrágra ezüst rövidnadrágot húzó és ezüst felsős M.I.A. és „kísérete”: egy dobos, egy szintis és két táncos. Elkezdődött a show, mely látványban is nagyon erős volt: három óriáskivetítőn láthattunk rendkívül "ízléses" és színes projekciót – például katonai helikoptereket, felfegyverzett gyerekeket, vagy nagy partizó társaságot. Neonokból sem volt hiány – a középütt elhelyezettek ritmusra villogták, hogy M-A-Y-A, ami M.I.A. legutóbbi, harmadik albumának címe, de előkerült korábbi lemezeinek anyaga is; a debütről, az Arularról (M.I.A. édesapját hívják így) rögtön másodikként az egyik kedvencem, a Bucky Done Gun szólalt meg, amelyet stílusosan egy szószék mögül adott elő, de nem maradt ott végig – lejött a színpadról, átrugózott a tömegen és a hangosító pult mellett felállt egy kis emelvényre, alig pár méterre tőlem.
A show-ra végig az volt a jellemző, hogy Maya nem tartott távolságot: többször pacsizott a nézőkkel, kölcsönözte rajongóinak a mikrofonját, de a csúcs az volt, amikor az egyik túlbuzgó biztonsági ember elvette valakinek a fényképezőgépét és M.I.A. rászólt, hogy adja szépen vissza neki, majd elkiáltotta magát : “I want everyone on the stage”, felcsendült a Boyz zenei alapja, erre vagy 50 ember a színpadra mászott és úgy éreztem magam, mintha egy hatalmas házibuliban lennék, ahol M.I.A. a vendéglátó.
Zeneileg is nagyon ott volt a koncert, és bár a dancehall, jungle, dubstep és ezek keveréke nem egyértelműen az én világom, remekül szórakoztam, főleg hogy időközönként még elefántbőgést is hallani lehetett. Hullámzott a Gasometer, dübörgött a basszus, M.I.A. szónokolt, énekelt, rappelt és egy óra után eltűnt, hogy visszatérjen a ráadásra. Következett a dühös Born Free az új lemezről, és legvégül mi más, mint a Kaláról a Paper Planes, amelyből hosszú perceken át csak a zenei alap elejét hallottuk - a népet hergelni kell, ugye - majd beléptek a dobok és akkor mindenki egyszerre “ I fly like paper, get high like planes…”, jött a notórikusan ismert refrén: bang bang bang bang bang és ka-ching és szálltak a papírrepülők és mindenki boldog volt, hogy M.I.A. elvette a pénzét és még a vonatom is elértem.
Mészáros Veroni
