A legújabb Narnia-film vezeti az észak-amerikai filmlistát

2010. december 13. - 10:14 | Kultúra
A harmadik Narnia-film, a „Hajnalvándor útja” vette át a vezetést az észak-amerikai filmes bevételi listán – derül ki a vasárnap este nyilvánosságra hozott hollywoodi adatokból.  A C.S. Lewis gyerekkönyvein alapuló történet harmadik része 24,5 millió dollárt hozott a mozipénztáraknál a hétvégén, így letaszította az első helyről az „Aranyhaj”-at, amely a harmadik helyre csúszott vissza 14,5 millió dollárral.

A filmes bevételi lista második helyén Angelina Jolie és Johnny Depp új filmje, „A turista” debütált 17 millió dollárral. A negyedik helyen a „Harry Potter és a halál ereklyéi” első része került 8,5 millió dollárral: a varázslótanonc-kaland sorrendben hetedik filmjének összbevétele elérte már a 257 millió dollárt. Az ötödik helyen a „Száguldó bomba” áll 3,7 millió dollárral: az akciófilm főszereplői Denzel Washington és Chris Pine.

Eddig egyébként az összes Narnia-film az első helyen debütált az észak-amerikai filmlistán: 2005-ben „Az oroszlán, a boszorkány és a szekrény”, 2008-ban pedig a „Caspian herceg” került a bemutatás hetében rögtön az első helyre.

FH/para