Óriási siker a HUNGARIKONOK

2011. szeptember 5. - 12:25 | Kultúra
DUNASZERDAHELY - Zsúfolásig megtelt a Vermes-villa a péntek este a Kortárs Magyar Galéria új kiállításának, a HUNGARIKONOK megnyitójának alkalmából. A több mint 150 vendég között ott voltak az alkotások készítői és volt tulajdonosai is. Bródy János zenész, vagy Haraszty István és Pauer Gyula Kossuth-díjas festőművész is a résztvevők között voltak.

A közel egy órás, színvonalas megnyitón köszöntőt mondott Kollai István, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének igazgatója, Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, Tahi Tóth László színművész szavalattal, Kárászy Szilvia pedig kiváló zongorajátékával tette színesebbé az estét. Feledy Balázs művészeti író megnyitó beszédében elemezte a kiállított munkákat, és kiemelte, hogy az alkotások művészi értékükön kívül egyszersmind megidézik volt tulajdonosaikat. Bár sok tárgy kedves emlékeket idéz fel a szemlélőben, néhány esetében mégis keserű érzések is eluralkodnak az emberen. Nagy Imre órája, mely kivégzése időpontját mutatja, vagy a gulág szögesdrótjai szomorú emlékek őrzői. A tárlaton Dunaszerdahelyhez köthető műalkotás is megcsodálható, az emeleti teremben látható az Overdose patkójából készült szobor.

A folyamatosan gyarapodó gyűjtemény tulajdonosa, Kárpáti Tamás Budapest, Bécs, Eger és Keszthely után Dunaszerdahelyt választotta a vándorló kiállítás következő helyszínéül, 2012-ben pedig az olimpiát rendező London lesz a házigazdája ennek az egyedi tárlatnak. A HUNGARIKONOK szeptember 30-ig ingyenesen megtekinthető a Kortárs Magyar Galéria székhelyén, a Vermes-villában munkanapokon 9 és 17 óra között.

-kmg-