Dunaszerdahelyen a Rendhagyó prímástalálkozó

2011. szeptember 14. - 16:34 | Kultúra
Rendhagyó prímástalálkozóra várják a zenekedvelőket pénteken, szeptember 16-án a dunaszerdahelyi református templomba.

A Lakatos Róbert brácsaművész által kezdeményezett Rendhagyó prímástalálkozó produkcióban Lakatos Róbert mellett szerepel Dresch Mihály dzsessz-szaxofonos, Both Miklós gitáros, Balogh Kálmán cimbalmos, Mester László brácsás, továbbá Doór Péter nagybőgős, Pál István "Szalonna" és Vizeli Balázs hegedűs, valamint Herczku Ágnes és Korpás Éva énekes.

A tavalyi koncert sikerén felbuzdulva és a nem mindennapi produkció reményében hívta meg a Dunaszerdahelyen májustól decemberig programokat kínáló Tündérkert Fesztivál szervezőgárdája az idén is a művészeket.

A Rendhagyó prímástalálkozó Prímás parádé című anyaga márciusban elnyerte az év hazai autentikus népzenei albumának járó Fonogram-díjat. Tavaly a lemezt a Songlines című neves brit világzenei szaklap beválogatta a Top of the World listájára, az egyik dal pedig felkerült a lap mellékleteként megjelenő válogatás CD-re is.

mti/para