Őrült, dilis, szerelem

Olyan, mintha a rendezőpáros összedugta volna a fejét, majd kikölcsönözte volna az elmúlt évek műfaji pofavizitnek szánt romkomjait, mindössze azért, hogy kikapálják a hektárnyi termés életrevaló egyedeit.

Olyan, mintha a mai csirkének korántsem nevezhető rendezőpáros tükörbe nézett volna, és felidézte volna rozsdásodó emlékeit az élet egyes szakaszaiban jelentkező érzelmi válsághelyzetekről a tinédzserkori kisebbségi komplexustól a midlife crisisig.

Olyan, mintha leültek volna egy kávéra Woody Allennel, és megbeszélték volna, hogyan lehet átültetni annak tavalyi, a Férfit látok álmaidban című opusának zsenge ötlethajtásait igazán hollywoodi mainstream-környezetbe.

Aztán nekiálltak forgatni.

Egyébként a két rendező korábban már letette névjegyét az asztalra többek között a Tapló Télapó forgatókönyvével, vagy az I Love You Phillip Morris rendezésével, illetve szkriptjével. Ezúttal az írást másra hagyták, Dan Fogelmanre, akinek néhány említésre méltó rajzfilm (Verdák, Volt) után ezzel sikerült feltornásznia a vérnyomást a romkom műfaj ereiben.

Alapvetően erősebbek és több filmpercet kapnak a mű férfikarakterei, de dicséretes, hogy mindkét nemi fronton három generáció érzelmi vákuumát hivatott feltölteni, megnyitva az utat ezáltal gyakorlatilag minden korcsoport számára az azonosulás felé.

Cal Weaver (Steve Carrell) épp szembesül azzal, hogy felesége, Emily (Julianne Moore) válni akar. A férfi kertvárosi, rendezett családi élete kártyavárként omlik össze, nem marad más, mint a pia. Egy bárban aztán a sok óbégatása hallgató fülekre talál Jacob Palmer (Ryan Gosling) személyében, a kikent bájgúnár magabiztosságával és menő öltönyével szédíti ölébe a nőket, és az új kor új fogásait szeretné elsajátíttatni az ilyen szinten „tanulatlan” társával. Csakhogy ő szintén találkozik egy amolyan bevehetetlen erőddel Hannah (Emma Stone) személyében. Aztán ott van még Cal és Emily fia, a mutáláson alig túllépő Robbie (Jonah Bobo) viszonzatlan szerelme a pár évvel idősebb bébiszitter, Jessica (Analeigh Tipton) iránt, aki viszont az érett fater iránt táplál gyengéd érzelmeket. Konfliktushelyzet tehát adódik bőven, és akkor még nem is említettük a repertoárt tovább tarkító Marisa Tomei és Kevin Bacon által megformált karaktereket.

Ha azt figyelmen kívül hagyjuk, hogy az idei egyébként is Ryan Gosling éve, és a drámai vonal (Fél Nelson, Blue Valentine) után idén a szirupkategóriában is meggyőző, még akkor is ott van a jellemzően kiváló alakításokkal előrukkoló Steve Carrell és Julianne Moore, illetve a fiatalok, akiket nyilván viszontlátunk még a jövőben, Jonah Bobót például amolyan következő Seth Rogenként.

Mindemellett meg kell említeni, hogy az Őrült, dilis, szerelem kerüli a romantikus műfajra jellemző epekedő, nyálas jeleneteket, illetve megpróbálja önmaga ellen fordítani a kliséket öniróniával, vagy egy-egy meglepő kiszólással. A történéseket pedig egy olyan össznépi csúcsjelenetbe vezeti, amelyre még példát is nehéz említeni.

Összességében egy igazán figyelemre méltó alkotást hagyott maga mögött az említett társaság, ami jókora fityiszt mutat a műfaj pincéjében portyázó penészes befőtteknek, ötlet- és fordulatgazdag, és még némi könnyed, életigenlő tanulsággal is szolgál.

-sztb