Dezső Tamás fotóriporter kiállítása Pozsonyban

2011. november 4. - 07:44 | Kultúra
Dezső Tamás itthon és külföldön is többszörösen kitüntetett fotográfus képeiből nyílik kiállítás Itt, bárhol címmel a Pozsonyi Magyar Intézetben pénteken, a Szlovákiai Fotóhónap keretében.

A 2009-ben kezdett fotóesszé, vagyis hasonló témájú képek sorozata a posztkommunista régió jellegzetesen átmeneti időszakát, szimbolikus szereplőit és helyszíneit vizsgálja - mondta el az MTI-nek Dezső Tamás.

Az elmúlt három év kelet-európai utazásait megörökítő Itt, bárhol sorozatban a helyszíneken és az ott élő embereken keresztül mutatja meg a fotós a rendszerváltás óta változatlanul maradt sajátos kelet-európai világot.

Azért kapja lencsevégre a lepusztult, üres laktanyát, a gyomnövény felverte udvart, a lerobbant panelházakat, a magas, málló fal mellett lapuló lakókocsit, amelyben világítás, tehát élet van, mert félő, hogy ez a látvány pillanatok alatt - könnyelműség vagy érdektelenség okán - észrevétlenül elenyészik, és megismételhetetlen mivoltában talán már holnap nem lesz sehol - fejtette ki.

Dezső Tamásnak az a véleménye, hogy a rendszerváltó ország 20 év alatt megfeledkezett bizonyos helyekről: utcák, háztömbök, grundok, akár egész kerületek váltak zárvánnyá, amelyekben megrekedt egyfajta félszeg, felejteni vágyott kelet-európaiság. Helyek, amelyek valójában sajátos időszámítás szerint saját múltjukból bomlanak alkotóelemeikre, hogy aztán maradványaikat csöndben visszahódítsa magának a természet, mint ahogy egyik fotóján az elhagyott épületre ráfutó növényzet teszi.

"Ezeket a miniuniverzumokat nem a teljesség megörökítésének szándékával figyelem, inkább egy-egy önkényesen kiragadott részletüket igyekszem egy idejemúlt létforma ikonjává sűríteni" - mondta.

Dezső Tamásnak ez a sorozata látható volt májusban a Raiffeisen Galériában, és ugyancsak idén Franciaországban, Montrouge-ban elnyerte vele a Biennale Jeune Création Européenne (a Fiatal Európai Alkotók Hálózatának Biennáléja) Nagydíját tíz ország 80 művésze közül, és kitüntették Santa Fében is, az Egyesült Államokban.

Magyarországon 2006-ban az Év fotográfusa lett az 1978-ban Budapesten született fotós, aki három műszaki felsőoktatási intézményt hagyott félbe. Fotózni a Práter utcai fényképész iskolában tanult, majd a Fotóművészek Szövetségének tanfolyamán. Első kiállítása 2005-ben volt Az Ügető végnapjai sorozattal, amellyel elnyerte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének nagydíját.

Dezső Tamás képeit közölte már a Time amerikai magazin, a The New York Times napilap, a National Geographic magazin, a Le Monde francia napilap Magazine melléklete és más újságok.

(MTI)