Két évtizedes fennállását ünnepli a Kisebbségkutatás folyóirat

2011. november 15. - 13:16 | Kultúra
A 20 éves alapítását ünnepli a Kisebbségkutatás szerkesztősége és a folyóirat közreadója, a Lucidus Kiadó szerdán a budapesti Illyés Gyula Archívumban.

Az ünnepséget Pomogáts Béla, az Illyés Gyula Archívum vezetője és egyben a Kisebbségkutatás szerkesztőbizottságának elnöke nyitja meg üdvözlő beszédével. Ezt követi Latorcai Csabának, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségekért és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárának előadása A Kisebbségkutatás szerepe és jelentősége címmel.

Cholnoky Győző, a Kisebbségkutatás alapító főszerkesztője a folyóirat 20 évéről tart majd beszámolót - olvasható a szerkesztőség MTI-hez is eljuttatott közleményében.

A szerdai ünnepségen bemutatják a Kisebbségkutatás Könyvek sorozat újabb köteteit: Iancu Laura Jeles napok, ünnepi szokások a moldvai Magyarfaluban című kötetét, Nagy Levente Határok, vándorok, kémek - A magyarokról és románokról alkotott kép Luigi Ferdinando Marsili írásaiban című könyvét, valamint Kurdi Mária Kultúrák között - Magyar és más közép- és kelet-európai emigránsok a kortárs ír prózában és színpadon című kötetét.

A Kisebbségkutatás folyóirat a nemzeti,­ nemzetiségi kérdést sokszínű tematikában ábrázolja, a szociológiai, irodalmi, kulturális, nyelvtudományi, jogtudományi, politikatudományi és történeti vonatkozásokban egyaránt - olvasható a Lucidus Kiadó honlapján a lapról.

A Kisebbségkutatás az egyes a tanulmányok mellett bőséges szemleanyagot közöl a külföldi tudományos irodalomból: számonként átlagosan 35-40 forrást dolgoz fel.

A folyóirat elsősorban Közép- és Kelet- Európára koncentrál, ugyanakkor foglalkozik a nyugat-európai és távolabbi területek etnikai viszonyaival is.

mti/para