Hanne élőben a Csallóközben

2011. november 29. - 18:46 | Kultúra
A párkányi Jóvilágvan zenekar december 2-án, pénteken, a dunaszedahelyi NFG klubban mutatja be Hanne című első nagylemezének dalait. A hangulat további fokozói a Fools’ Day és a Clinic Music együttesek lesznek. Ajánló

A nagymegyeri Fools’ Day fellépésével, 21 órakor kezdődik a hármaskoncert. Csintalan György, Csintalan Márk és Domonkos Gábor 2009 elején alapították fúziós triójukat, mely zenéjének alapja a jazz, rock és a progresszív metál. Repertoárjukban saját dalok és feldolgozások is szerepelnek.



A hattagú, pozsonyi Clinic Music bandával folytatódik az este: az ő nemrég megjelent EP-jük címe Belief. Jazz-, pop-, rock- és ethno elemektől színesek angol dalszövegű számaik. A 2008 óta működő banda énekesnője Óváry Anna, akit megzenésített vers előadóként is ismerhet a közönség.



A Csallóközben először lesznek élőben hallhatók a Hanne című első Jóvilágvan- album dalai, amelyeket a banda több éven át írt és rögzített. A 2007-ben hobbiegyüttesként alakult formáció mára egy közkedvelt koncertzenekarrá érett – rendszeresen játszanak Magyarországon és Szlovákiában, de felléptek már Prágában és Moszkvában is. Lendületes, alter-pop-funky népzenei motívumokkal – stilárisan így lehetne meghatározni a Jóvilágvan zenéjét, mely élőben senkit sem hagy hidegen. A nyolcasfogat Dunaszerdahelyen 23 óra után lép színpadra. Az egész este folyamán a falakra Tarr ‘ezremek’ Kálmán VJ varázsol (többnyire) mozgó képeket.



Jegyek kaphatók elővételben és a helyszínen is, info: nfgklub@gmail.com.

NFG