Foolk bemutatja tölgyfáját

2011. december 13. - 10:15 | Kultúra
Foolk, Szlovákia egyik legizgalmasabb zenei producere, vadonatúj dallal rukkolt elő, amelyen nem akármilyen vokál hallható. Ajánló

Dušan Vančo, a Rádio_FM igazgatója, azaz Foolk, egy minden-lében-kanál típusú zenész, akitől nem idegen az együttműködés egyéb zenészekkel, és aki számára fontos az állandó hangzáskeresés és megújulás. Dolgozott együtt jazz-és elektronikus zenészekkel, de a kísérletezés is közel áll hozzá: júniusban részt vett a Databases nevű turnén, mely fiatal, tehetséges – főként kísérleti - zenészeket mutatott be országszerte.

Legújabb trackjéhez Csánó Szabina énekesnőt szólította meg, aki idén nyáron lépett ki a dunaszerdahelyi Moustache zenekarból. Foolk zenei világa és Szabina (vagy Rowanna) egyedi hangszíne egymásra talált, eredményképp pedig megszületett az Oak Tree (tölgyfa) című dal, amely ITT hallgatható meg és amely szerepel Foolk kiadója, a Deadred Records által válogatott kompiláción is, mely december 15-én jelenik meg a kiadó 10 éves jubileuma kapcsán. E CD keresztelője az említett napon a pozsonyi Nu Spirit Clubban lesz.

A kellemesen lüktető, búgó, csilingelő Oak Tree c. számhoz klip is készült, amelyet egy ifjú rendező, Martina Slováková alkotott és amely videóklip bemutatója december 20-án lesz a pozsonyi A4-es kortárs művészeti központban. Ezen az estén a Kinema portál vezetője, Peter Konečný tart majd előadást napjaink legérdekesebb klipjeiről.

Az illusztrációs videón Foolk Databases-turnéjához készített beharangozó látható.

Mészáros Veroni