Tiger Woods: “Hank Haney könyve szakszerűtlen és elkeserítő”

2012. január 23. - 06:19 | Kultúra
Hank Haney, Tiger Woods egykori edzője, könyvet írt a golfozóról, illetve a közösen eltöltött 6 évükről. A sokáig világelső golfozó Tiger Woods szerint azonban volt edzőjének könyve „szakszerűtlen és elkeserítő” is egyben.

Hank Haney könyve csupán tavasszal jelenik meg, de már most hatalmas port kavar, mivel a hamarosan megjelenő könyv Woods szerint kicsit sem szakszerű, sőt éppen ellenkezőleg nagyon is „elkeserítő”.

Woods, aki szerint Haney könyvének célja csupán a pénzszerzés, nem próbálta eltitkolni véleményét egykori edzőjének próbálkozásáról, és hozzátette azt is, „főleg azért keserít el ez az egész ügy, mivel éppen az az ember írt egy bizonyára egyoldalú könyvet, akivel 6 évig dolgoztam együtt, akit a barátomként kezeltem, és természetesen teljes mértékben meg is bíztam benne.”

Amíg azonban Tiger Woods azt állítja, sohasem fogja elolvasni Haney „egyoldalú” írását, addig az edző saját könyvéről máshogy nyilatkozik, szerinte ugyanis „alig lehet majd letenni (…) a karrierem minden fontos pillanata benne van (…) biztos vagyok azonban abban is, hogy nagyon sok dolog meglepő lehet majd az olvasók számára.”

Haney és Woods közös munkája 2004-ben indult és egészen 2010 májusáig tartott. „Nem értem Tiger vádjait. 6 éven keresztül lehettem a világ legjobb golfozójának közvetlen közelében szinte minden nap. Szerintem semmi kivetnivaló nincs abban, ha bárki, aki ilyen nagyszerű élményekkel büszkélkedhet, meg szeretné osztani a világgal. Naponta voltam az igazi ’nagyság’ szemtanúja, a ’golftörténelem’ része, számomra mindig Woods marad a világ legjobbja.”- mondta egy korábbi interjúban az edző.

Hank Haney könyve, amely a „The Big Miss” címet viseli, áprilisban kerülhet a boltokba.

(ian/guardian)