"Arab tavaszos" fénykép nyerte a World Press Photo fődíját

2012. február 10. - 16:58 | Kultúra

Samuel Aranda spanyol sajtófotós nyerte el a World Press Photo hagyományos nemzetközi sajtófotópályázat tavalyi évre vonatkozó fődíját az "arab tavasz" egyik jemeni tüntetése során készített fényképpel.

Mint a sajtófotók nívós versenyét koordináló amszterdami szervezet pénteken bejelentette, a The New York Times című amerikai napilapban megjelent fotó azzal érdemelte ki az elismerést, hogy a térségben rendszerváltásokat elindító "arab tavasz" egyszerre több arcát tükröztetni tudta. A képen egy fátyolt viselő asszony sebesült ismerősét tartja karjában egy tavaly októberi jemeni tüntetés során.

A zsűri szerint a képnek "már-már bibliai" hatása van. A fődíjjal 10 ezer eurós pénzjutalom is jár.

A versenyben több díjat kaptak a közel egy évvel ezelőtti japán szökőárról készített fotók is. A riport kategória fődíját az AFP hírügynökség japán fotósa, Csiba Jaszujosi nyerte el egy ilyen sorozattal.

A tavalyi eseményekre vonatkozó pályázaton 24 országból összesen 57 fényképet díjaztak. Ötezer főfoglalkozású sajtófotós összesen több mint százezer képpel pályázott.

Egy nem azonosított amatőr fényképész fotóját a zsűri szintén díjazásra érdemesítette: a kép Moammer el-Kadhafi volt líbiai diktátort ábrázolja halála napján tavaly októberben.

A World Press Photo éves rendszerességgel megrendezett pályázatán már több alkalommal magyar fotósok is nyertek díjat. Tavaly Lakatos Péter, az MTI külsős munkatársa nyerte el a Hírkép (Spot News) kategória első díját azzal a képpel, amely egy öngyilkos ugrását ábrázolja a Szabadság-hídról.

A díjnyertes fotók megtekinthetők a szervezet internetes oldalán.