Népszerűbbek a káromkodó tini főhősök

2012. május 20. - 16:29 | Kultúra

A gyerekeknek és kamaszoknak szóló könyvek sokszor tele vannak káromkodással, a könyvek legszabadszájúbb főhősei pedig a legnépszerűbbek, derült ki nemrég egy tanulmányból.

 

A tanulmány folyamán 40 kamaszoknak és gyerekeknek szóló könyvet vizsgáltak, amelyből egyértelműen kiderült, a könyvek fiatal, szabadszájú főhőseit legtöbbször sokkal népszerűbbnek, gazdagabbnak és vonzóbbnak teremtik meg alkotóik. A tanulmány készítői arra a kérdésre is keresték a választ, vajon érdemes-e a könyveket is korhatárossá tenni, mint az a filmek esetében van.

A csapat, amely a felmérésben szereplő 40 könyvet vizsgálta, összesen 1522 alkalommal talált káromkodást (vagy 'gorombaságot', 'offenzív' kifejezést) a könyvekben, tehát átlagosan harmincnyolcat könyvenként. A felmérést végző egyetemi csapat természetesen különbséget tett a „lágyabb” és a „durvább” káromkodások közt. Mindezt összegezve azonban az összes könyv 88 százaléka tartalmazott legalább egy káromkodást, legyen az mérsékelt vagy éppen a „hét erkölcstelen” káromkodás egyike.

A főként gyermekeknek készült könyvek, mint például a Harry Potter nagyon kevés, és főleg lágyabb, mérsékeltebb gorombaságot kifejező szót tartalmaz, míg a kamaszoknak készült könyvekben, mint az Alkonyat-sorozat, már egyre több és keményebb káromkodásra bukkanhat a figyelmes olvasó.

A tanulmány egyik érdekes és meglepő 'felfedezése', hogy a könyvek káromkodó karakterei sokkal gazdagabbnak, vonzóbbnak és egyértelműen népszerűbbnek vannak ábrázolva a könyvekben. Ez az első olyan tanulmány, amely a kamaszoknak szóló irodalom nyelvezetét ilyen szempontból vizsgálta. Egy korábbi amerikai felmérésből kiderült, egy amerikai fiatal átlagosan napi 90 alkalommal is káromkodik, egy másik azonban pont a könyvek jótékony hatását bizonyította be, hiszen az olvasás tökéletes odafigyelést és koncentrálást igényel az olvasótól.

Társadalmi szempontból ez nagyon fontos kérdés, hiszen a kamaszok sokkal hamarabb vesznek példát az ún. médiaszemélyekről, legyen az színész vagy akár egy könyv főszereplője. Nagyon nehéz azonban megfelelő módon tájékoztatni az olvasókat, illetve szülőket arról, hogy az adott könyv milyen mértékben tartalmaz 'illetlen', 'helytelen' kifejezéseket ”- nyilatkozta Sarah Coyne professzor, a tanulmány vezetője.

- (ian/telegraph) -