A Világ Igaza címmel elismert magyar embermentőket köszöntik Wallenberg születésének évfordulóján

2012. július 26. - 19:36 | Kultúra

Raoul Wallenberg egykori munkatársait, védenceit, a Világ Igaza címmel elismert magyar embermentőket és hozzátartozóikat köszöntik az egykori svéd diplomata születésének 100. évfordulóján szervezett jövő heti megemlékezésen. Az eseményen felszólal Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter - közölte a Külügyminisztérium és a Holokauszt Emlékközpont az MTI érdeklődésére csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a jövő pénteken a Holokauszt Emlékközpontban tartandó ünnepségen nyolcan "Helytállásért" elismerő oklevelet kapnak. A kitüntetést az Igaz Emberek Társasága ítéli oda azoknak, akik két élő tanú híján nem részesülhetnek a Világ Igaza elismerésben, de bizonyíthatóan emberéleteket mentettek meg a holokauszt ideje alatt - fejtették ki.

A Világ Igaza elismerésre javaslatok alapján jelölik azokat a nem zsidó származású embereket, akik a vészkorszak idején mentették az üldözötteket. Ajánlást tehet a megmentett vagy maga a segítő, illetve azok leszármazottai, rokonai, de a dokumentumot két tanúnak is hitelesítenie kell.

A rendezvényt Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója nyitja meg, majd beszédet mond Balog Zoltán és a Wallenberg-emlékév részeként tartott középiskolás vetélkedő győztes csapatának egy diákja.

Az embermentő tevékenységéről ismert egykori svéd diplomata születésének 100. évfordulója alkalmából emlékévet tartanak Magyarországon, a programsorozatot Martonyi János magyar és Carl Bildt svéd külügyminiszter nyitotta meg januárban a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Az 1912. augusztus 4-én született Raoul Wallenberg 1944-ben a budapesti svéd nagykövetség titkáraként több ezer ember életét mentette meg közvetlenül azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el vagy védett házakba menekítette őket, és ő tántorította el a megszálló német erőket attól, hogy meggyilkolják a fővárosi gettó mintegy 70 ezer lakóját. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, a további sorsa bizonytalan. A szovjet hatóságok állítása szerint 1947-ben börtönben halt meg, de egyes források tudni vélik, hogy még évekkel később is fogolyként élt.

mti/para

Címkék: Raoul Wallenberg