Életképek, nézőpontok, világok

2012. október 7. - 12:57 | Kultúra

NAGYMEGYER - Párhuzamok címmel nyílt kiállítás a városi művelődési otthonban október 5-én.

A tárlat Mikóczy Dénes alkotásában villant fel életképeket, nézőpontokat és világokat a vásznon a festészeti és rajzolási technikák széles spektrumában. A kiállítót és műveit Nemes László zalaegerszegi festőművész méltatta a tárlatnyitón, melyen az is elhangzott, a képek létrejöttében nagyon fontos dolog, hogy az ember az útkeresése során végül megtalálja önmagát, igazi énjét, helyét a világban, azt a közeget, amiben saját maga tud lenni.

A megnyitó elején elhangzott kultúrműsorban Szabó Adrianna áriáit Nemček Éva zongorakíséretével, valamint Marton Csaba szavalatait hallhatta a szép számban megjelent közönség. A gazdag anyagot felvonultató tárlatot október 12-ig nézheti meg az érdeklődő.

A nagymegyeri Mikóczy Dénest nem csak alkotóként tarthatjuk számon, hanem mint a képzőművészet, s ezen belül a festészet pártfogóját is, hiszen a helyi Kolping nonprofit szervezet nevében már hatodik alkalommal szervezett ilyen jellegű szimpóziumot a városban, legutóbb éppen szeptember 24. és október 7. között a Plauter-kúriában.

A Csallóköz színei elnevezésű festészeti szimpózium főleg hazai és magyarországi festőknek, grafikusoknak nyújt lehetőséget az alkotásra.

A mostani művésztelepen Almási Róbert (Mórockarcsa), Petrla „Seňor” Ferenc (Réte), Miloš Prekop (Nagyszombat), Peter Volek (Nagyszombat), Nagy Enzoe Zoltán (Perbenyik), Bott Mária (Bős) és Nemes László (Zalaegerszeg) vett részt. A szokásokhoz hűen a művészek egy, esetleg több művüket is a Kolping szervezetnek ajándékozzák az alkotótábor végén, a festmények a leendő városi képgalária anyagát fogják gazdagítani.

Kovács Zoltán (fotó. Kovács Zoltán – 1: Nemes László festőművész méltatta az alkotót (jobbról a második) és műveit)

Címkék: fotokiállítás