Rendkívül vontatottan működik kisebbségi kultúrák finanszírozási rendszere

2012. október 10. - 18:31 | Kultúra

A kisebbségi kultúrák finanszírozási rendszerének hiányosságait bírálták a szlovák kormányhivatal kisebbségi bizottságának küldöttei a testület ülésén - tájékoztatta az MTI-t Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet szóvivője szerdán.

A tanácskozás központi témáját a vasúti kétnyelvűség (vasúti menetrendek, helységnévtáblák magyarul is) megvalósítása mellett a kisebbségi kultúrákra szánt kormánytámogatások adták.

Ez utóbbi téren Tokár szerint különösen nagy problémát okoz, hogy a pályázatok nagy részét - annak ellenére, hogy már október van - még mindig nem sikerült lezárni. "Pesszimistább várakozások szerint a jelenlegi iramban haladva akár az év végéig, vagy februárig is eltarthat a folyamat, ami ellehetetleníti a kisebbségi rendezvények és akciók szervezését, több szervezetnek pedig a költségvetését és az éves terveit boríthatja fel végleg a késlekedés" - fejtette ki a szóvivő.

Bár a kormányhivatalnak a támogatásokkal kapcsolatos beszámolóját a magyar kisebbség öt küldötte nem volt hajlandó tudomásul venni, és így nem is szavazta meg, ám azt - a többi kisebbségek küldötteinek szavazataival - mégis sikerült elfogadtatni. Ezenkívül a bizottság elfogadott egy nyilatkozatot, amelynek értelmében a jövő évi pályázati rendszert decemberig kell meghirdetni és májusban kell lezárni.

mti/para