A legújabb télapó
2012-ben a gyerekeknek tán már nem jelent, nem nyújt olymérvű örömöt a Mikulás, mint akár a néhány évvel ezelőtti ifjúságnak. Miért?
Egyfelől az internet a rajta barangoló gyerekek szeme előtt sok mindenről lerántja a leplet, oda a mítosz. Nem így a mi időnkben. Ha ez nem lenne elég, nyilvánvalóan a habár csúnya, mégis híven kifejező „elüzletiesedés” adja a szomorú válasz második részét. Már nem a hangulatosságát emelik ki ugyanis, simán csak vásárlási lázra sarkallja a szülőket. Persze éppígy más ünnepeket is fölöttébb meglovagol az üzleti világ, mértéktelenségbe hajszolva ilymód az amúgy is könnyen rászedhető embereket. Mindezeken túllépve e sorok közt egy mifelénk alig ismert megjelen(ít)ési formáját mutatom be a Milulások világának.
Az is megérne egy külön tanulmányt, hogy ki a Télapó és ki a Mikulás, de most ez nem ennek a helye. Ehejt legyen elég annyi, a Télapó alapjában nem keresztény figura. A püspökké választott Szent Miklósról meg úgy tudni 270–286 közt látta meg a napvilágot a kis-ázsiai Patarában, elhunytának dátuma bizonytalan, 343-ban, vagy 347-ben, esetleg 350-ben (mai nevén Kocademre).
Még kisvárosonként is akár tucatszám bóklásznak december elején piros ruhás, pocakos, fehér szakállt viselő, pirospozsgás arcú ajándékosztók. Egyébként világszerte századok óta ismertek különféle néven az ajándékozáshoz kapcsolódó, vagy valami mód ahhoz kapcsolt ilyen-olyan eredetű, nem mellesleg különös legendákkal felruházott figurák. De képzeljék, napjainkban is születhetnek újabb, mondjuk úgy Mikulás-verziók – remélem senki, pláne maga a legújabb nem veszi zokon e megfogalmazást.
Most biztos azt gondolja az olvasó, ha tényleg, akkor ez is üzlet. Tényleg lehetne tisztán pénzszerző fogásként felfogni a legújabb oroszországit, ám a földrajzi pozíció ismeretében helyi célkitűzésük nem csak s kizárólag a pénz, legalábbis nem ez az elsődleges, a fontossági sorrendben elsőbbséget élvez az adott hely megismertetése a nagyvilággal. Tudniillik az örökfagy formálta s folyamok sokasága szabdalta vidékére kell utaznia annak, aki a jakutok alig néhány éve kiötlött Fagyapójával akar személyesen találkozni. S valljuk be, azért e vidék nem oly barátságos, turistavonzó hely, mint mondjuk a finnországi Joulupukki hazája. Ha már üzlet, kis közbevetésként utóbbiról is érdemes megjegyezni, a Rovaniemiben élő „igazi” Télapó szűken vett lakóhelye – ahol egész évben karácsonyi a hangulat – se másról, üzletről szól. Hanem azért valljuk be, ki ne szeretett volna legalább egyszer az „igazival” találkozni, szinte biztosra veszem, legtöbbünk válasza határozott igen. Ugye hogy akármint is, mesékre, némi varázslatra nekünk felnőtteknek is szükségünk van néha, ha máskor nem, Miklós napján, december hatodikán (vagy ha épp felnőtt fejjel lakhelyén járunk ugyebár).
Visszatérve Jakutföldre az Oroszországon belüli Sakha (Yakutiya) Köztársaságban található egy még mindig nem igazán turistaparadicsomként ismert település Tomtor. Korántse mellesleg e környék a Föld leghidegebb állandóan lakott térsége, a tél itt 9 hónapon át tart (itt már a mi Mikulás napunk idején mínusz 40°C körüli értékeket mutat a hőmérő). A közeli hegy mélyén alakították ki a 2000-es évek elején a helyiek azt a szolidan felékített belső teret, ami attól fogva a tomtori Chyskhan – jakut nyelvből nagyjából így fordíthatnók: Fagyapó – „lakhelyeként” szolgál. Neve más írásmódban Chyskhaan, Chys Khan, magyaros kiejtéssel Csísz Hán esetleg Csíz Kán, ahol az első szó jelenti a fagyot. Úgy tartják, ő a fagy jelképe és egyben uralkodója, így aztán rajta múlik például a folyók-tavak fagyottságának állapota. Az úgymond téli szálláshelyéül szolgáló barlangot korábban a falusiak tárolóként használták.
A barlang sallangmentes bejáratát zöldellő növények híján csupán omlatag köves-sziklás terület övezi. A befelé vezető járat is eleinte a durva-fagyos Szibériát idézi tekintve, hogy a páralecsapódás következtében jókora jégcsapok övezik a kideszkázott falakat. A végcél felé haladva beljebb s beljebb dekoráció gyanánt már kis faágacskák sorjáznak a járatfal mentén, legbelül LED-es fénykábelek villódznak. A szibériai Fagyapó trónja közelében mi magunk is megpihenhetünk egy kis jégasztal mellett.
Fagyapó hosszú ruhája alapját fényes kék és fekete anyag képezi, rajta kisebb színes részletek mellett legtöbb a fehéres-ezüstös minta, plusz hófehér prémes szegélyek. Szavakkal alig körülírható háromcsúcsos fejfedője dettó ugyanazon fényes kék s fekete anyagú, szintén főleg fehéres-ezüstös mintázattal. Az ő közlekedési eszköze elviekben nem rénszarvasok vontatta szán, hanem trojka (ősi orosz hármas lófogat). Érdekesség, hogy meglátogatta már őt a finn Joulupukki is. Külön említést érdemel továbbá, hogy Jakutföldön ismert még a Khaarchana személye is, ő a magyarul a Hóleány.
Végezetül, bár nem a szibériai Fagyapóhoz kötődik mégis érdemes megjegyezni, évek óta Tomtorban rendezik a mára mind többek által ismert ún. Nemzetközi Hidegpólus Fesztivált. Ennek keretein belül a hideget jól tűrő errefelé turistáskodó évről évre nagyobb számú érdeklődők láthatnak művészeti és kézműves fesztivált, ámulhatnak a nemzeti ruhakiállításon, belekóstolhatnak a helyi nemzeti konyhába, de ezen eseménysorozatra idegyűlnek állataikkal a Hidegpólus rénszarvastenyésztői is, van szánkóugrató verseny, ember s autópróbáló túra (Szlovákiából és részt vettek már rajta), jéghalászat, stb.
A jakut Fagyapó, mint olyan már önmagában is kivételes jelenség, ezen fölül a világ legfagyosabb vidékének minden bizonnyal leginkább szívmelengető személye.
Csibrányi Zoltán