Egy este Zuzanáknak

2012. december 19. - 07:19 | Kultúra

December 19-én (szerda) a pozsonyi KC Dunaj kultúrközpontban karácsonyi estet szerveznek Zuzana Piussi dokumentumfilm rendezőnek, Zuzana Petková újságírónak, Zuzana Melicherčíková „fehér hollónak“ és Zuzana Lauková jogásznak – vagyis mindazon Zuzanáknak, akik nyilvánosan felvállalták véleményüket a jó ügy érdekében, és akik védelem helyett meghurcolást tapasztaltak-tapasztalnak az igazságügyi szervek részéről. Ajánló

A Fair-Play szövetség, a Pohoda ügynökség, a KC Dunaj, a M.R. Štefánik Konzervatív Intézet és a VIA IURIS szervezet e karácsonyi rendezvénnyel támogatásukat szeretnék az említett hölgyeknek kifejezni, akik az utóbbi időben nagy port kavart igazságügyi történetek főszereplői. Zuzana Piussi dokumentumfilm rendezőt büntetőeljárás veszélye fenyegeti egy film miatt, amelyet a szlovák igazságszolgáltatásról forgatott. Zuzana Petková újságíró ellen büntetőeljárás folyik egy cikk miatt, amelybe belefoglalt olyan információkat, amelyeket az igazságügyi minisztérium útján szerzett az információszabadságról szóló törvény alapján. Zuzana Melicherčíková a Komenský Egyetem jogi karának tanulmányi osztályán dolgozott, ahol több ízben is gyanús diákfelvételekre hívta fel a figyelmet. Zuzana Lauková a néhai Marta Lauková bírónő lánya, akinek édesanyjára a bíróság vezetősége folyamatos nyomást gyakorolt, amiért nem hagyta magát befolyásolni bizonyos döntéshozatalokban.

Az est 18 órakor Zuzana Piussi „Nemoc tretej moci” (A harmadik hatalom kórja) című filmjének vetítésével kezdődik, amelyet egy kerekasztal-beszélgetés követ – ezt Zuzana Wienk, a Fair-Play szövetség képviselője vezeti és részt vesz benne Zuzana Čaputová jogász is, a VIA IURIS szervezettől. A beszélgetés után Zuzana Piussi legújabb filmjét, az Od Fica do Fica (Ficotól Ficoba) címűt láthatják. Záróakkordként a Živé Kvety és a Captain Slice együttesek lépnek fel.

A hivatalos program előtt karácsonyi vásár is lesz 14 órától, a szervezők punccsal várják az érdeklődőket. A belépőjegy ára 3 euró, a rendezvény bevételét a szervezők az érintett Zuzanáknak ajánlják fel.

Mészáros Veroni