Bemutatták a Steve Jobs életéről szóló filmet

2013. január 29. - 10:55 | Kultúra

Az Ashton Kutcherrel a címszerepben készült film az 56 éves korában, 2011 októberében hasnyálmirigyrákban elhunyt Apple-vezér életének 30 legmeghatározóbb évét dolgozza fel, az 1970-es évektől az első iPod 2001-es megjelenéséig, bemutatva azt, miként lett egy kísérletező fiatalemberből a világ egyik legismertebb vállalatának elnöke.

"Mindenkinek megvan a saját véleménye Steve Jobsról, és valamivel mind hozzájárultak a történet különböző részeihez. A kihívást az jelentette, hogy eldöntsük, (Jobs) történetének mely részét mutassuk be úgy, hogy senkit se fosszunk meg véleményétől... Mindig veszélyes hiedelmekkel játszadozni és túlságosan sok találgatásba bonyolódni, különösen ha jól ismert a személyiség" - magyarázta Stern a Reuters brit hírügynökségnek.

A Josh Gad és Dermot Mulroney társszereplésével készült film középpontjában a korai '80-as évek állnak, és Jobs elméletei az Apple Lisa, illetve Macintosh számítógépeinek elkészítéséről, ami 1986-ban azzal végződött, hogy a cégen belüli konfliktusok miatt Jobs kénytelen volt elhagyni a céget.

Kutcher a számítástechnika világának rocksztárjaként láttatja a férfit, akit csodálnak, de félreértenek karrierje kezdeti éveiben.

"Ő az a fickó, aki elbukott, de visszaült a lóra. Úgy vélem, életének alakulásában minden valahogy ehhez vezethető vissza... Nagyon csodálom ezt az embert, és azt, amit alkotott. Csodálom azt, ahogyan megteremtett dolgokat - hangoztatta Kutcher a bemutató után, amikor arról beszélt, hogyan készült fel szerepére. Megnézett például több mint 100 órányi filmfelvételt a néhai Apple-vezérről, hogy ellesse jellegzetes testtartást, kézmozdulatait, sőt még Jobs gyümölcsdiétáját is átvette.

A filmből azonban hiányoznak Jobs magánéletének részletei. Stern elmondta, hogy szándékosan tartózkodtak az Apple-vezér magánéletének bemutatásától, mert nem akartak elmerülni valamiféle szappanoperában.

Steve Wozniak, Jobs egykori üzlettársa, barátja más véleményen van, szerinte a film félreértelmezi Jobs személyiségének egyes aspektusait és korai vízióit a cégről. "Teljesen rossz... A gondolat, hogy a számítógép hatással van a társadalomra nem Jobstól származik" - fogalmazott az Apple társalapítója a Fismodo.com technológiai blogon.

Josh Gad - aki Wozniakot alakítja a filmben - elmondta: próbálták rávenni Wozniakot arra, hogy segítsen a jOBS című film elkészítésében, de ő egy Jobsról készülő másik film forgatókönyvének kidolgozásában vesz részt.

Aaron Sorkin az Apple-vezérről készülő filmjében Walter Isaacson Steve Jobs hivatalos életrajzát feldolgozó könyvét viszi a filmvászonra.

Forrás: MTI

Címkék: Steve Jobs