Mayer Éva: A díj nem egy cél, hanem egy állomás...

2013. március 25. - 08:40 | Kultúra

Mayer Éva fiatal somorjai képzőművész, akit március 14-én Munkácsy-díjjal tüntettek ki Budapesten. A díjról, munkásságáról és terveiről beszélgettünk.

Hogyan tekintesz az elnyert Munkácsy-díjra?

A kulturális államtitkár titkára közölte velem március 11-én este telefonon a jó hírt. Pár percig szóhoz sem jutottam, annyira meglepődtem. A legnagyobb szakmai elismerés, amit valaha kaptam és még mindig nem tudom elhinni. Munkácsy Mihály öröksége felbecsülhetetlen értékű, nagyon szeretem a művészetét is. A korábbi Munkácsy-díjasok névsorát nézve igazán megtisztelő, hogy neves, szakmailag számomra nagyra értékelt, nívós művészek mellett szerepelhetek, és hogy idén felém szavazták meg a bizalmat. Korábban tizenhárman kapták meg a díjat, idén csökkentették a díjazottak számát hétre. Nagyon megtisztelőnek érzem a szakmai bizottságok döntését, harminc éves sem vagyok még, talán az eddigi legfiatalabb Munkácsy-díjas.

Bár elmondhatatlanul örülök a díjnak, sosem szerettem azokat, akik habzsolják a díjakat és a szakmai munka rovására a díjgyűjtögetést részesítik előnyben. Sajnos a művészeti szakmában a rosszmájú irigykedések miatt barátságok mennek tönkre. Emiatt igyekszem úgy felfogni a díj jelentőségét, hogy az út a fontos, a személyi és lelki fejlődés, a díj nem egy cél, hanem egy állomás, ami segíthet az út folytatásában.

Mindemellett örülök annak, hogy legfőképpen a családomnak, barátaimnak, tanáraimnak, támogatóimnak, városomnak, Somorjának is sikerült örömet szereznem a díjjal. Ők azok, akik mindvégig támogatták elképzeléseimet, segítettek a munkáim megvalósításában, bíztak bennem és bíztattak. A díj éppúgy az ő érdemük is. Én a csapatban hiszek, nem az egyéni érdekekben. Szerencsére fantasztikus emberek vesznek körül, ami boldogsággal tölt el.

Hogyan írnád le azt a folyamatot, amíg a jelöléstől eljutottál a díjig?

Már maga a felterjesztés is vártatlanul ért és nagyon megtisztelő volt. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete javasolt a díjra, amit először értetlenül fogadtam. Persze nagyon örültem, hogy egyáltalán gondoltak rám, felmerült a munkásságom és a nevem több száz művész közül. Először tisztelettel vissza is utasítottam a felterjesztést, úgy éreztem, túl fiatal vagyok még ehhez. Majd megnyugtattak az egyesületben is és a családom is, hogy nem a születési év számít. Azzal is biztattak, hogy nyugodjak meg, mert évekig jelölik a díjra a művészeket és az sem kizárt, hogy végül meg sem kapják. Az esélytelenek nyugalmával vittem be a portfóliós anyagokat az egyesületbe, ahol megtörtént az első rosta a szakmai bizottság által. Állítólag egyöntetűen megszavazták a döntést felém és küldték tovább a szakmai pályázati anyagomat az Emberi Erőforrások Minisztériumába. Itt volt egy újabb szakmai bizottság, akik bizalmat szavaztak felém és megítélték a díjat. A bizottság névsora titkos, fogalmam sincs arról, kik voltak a jóakaróim. Hívőként azt gondolom, a Jóisten szeret, biztos szándéka van velem. Túl sok a véletlen, ami már nem nevezhető véletlennek.

Mi az, amit esetedben a kuratórium kiemelt?

Valószínűleg az aktív művészeti tevékenységemet díjazták a bizottságokban. 11 év alatt több mint száz hazai és nemzetközi kiállításon vettem részt, 13 önálló kiállításom valósult meg több országban és évi rendszerességgel több művésztelepen veszek részt. Nagyon aktívan teltek korábban a diákéveim is, az egyetem volt szinte az elsőszámú otthonom. Reggeltől estig műhelyeztünk, dolgoztunk. Az egyetem utáni évek még intenzívebbek lettek szakmai téren. Bár hazaköltöztem a diploma megszerzése után szülővárosomba, Somorjára, a bázisomra, innentől kezdve nem volt megállás.

„Réteghiány avagy Korlátok a fejedben vannak…” - installáció a somorjai At Home Gallery-ben

Mesélj az egyetem utáni évekről…

Rengeteg ötletem volt, amiket próbálok azóta is lépésről lépésre megvalósítani. Így 2011-től főszervezője vagyok a somorjai DUNART.com nemzetközi művésztelepnek, mely idén harmadik alkalommal valósul meg. 2011-től a Kortárs Magyar Galéria kuratóriumi bizottságának tagja vagyok, így lehetőségem nyílt nemzetközi kiállításokat szervezni fiatal alkotók számára. 2012-ben társszervezőként a Pozsonyi Magyar Intézettel együtt megszerveztem az I. Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Fórumot. Talán mindezért a tevékenységért kaptam a díjat. A belső motor folyamatosan hajt és most a díj is nagyon ösztönöz az egyéni alkotói tevékenységemben és a szervezésekben egyaránt.

A számos országban megvalósult önálló vagy csoportos kiállításaid közül honnan, illetve mely alkotásod kapcsán tapasztaltad a legörömtelibb visszajelzéseket?

Mindegyik kiállítás valamiért fontos és különleges. Mindegyik valamiért adódik, egy állomás és tanulási szempontból hasznos. A munkák engem is tanítanak, és velük együtt tanítok. Valamelyik kiállítás persze nagyobb kihívás, főleg ha konkrét terekbe tervezem az új installációkat, amiken hónapokig töröm a fejem. Bár nehéz kiemelni bármelyik kiállítást is, néhányhoz érzelmileg talán mégis jobban kötődöm. Az első önállóak közül vízválasztó és felejthetetlen volt számomra a „Diagnosis” című kiállításom és grafika-installációm létrehozása, melyet a Magyar Képzőművészeti Egyetem Epreskert Kálváriájába terveztem. Ez volt a diploma-kiállításom, ahol kifejlesztettem egyéni alkotómódszeremet és technikámat. Akkor feszegettem először tabutémaként a betegséget, a kollektív tudat bevonásával. Ekkor kezdtem el foglalkozni munkáimban az aktuális társadalmi-, szociális, szociológiai problémákkal, melyek szorosan összeköthetőek a személyes életemben megtapasztalt élményekkel, kérdésekkel.

Nagyon ösztönzőleg hatott és szakmailag fontos előrelépés volt az „Élethelyzetek” / „Von Lebenslagen” című önálló kiállításom, mely 2012 márciusában, Berlinben, a Collegium Hungaricum szervezésében, Baksa-Soós Vera meghívására valósult meg. A német közönség inspiratívan hatott rám. Nagyon nyitottan reagáltak és érdeklődéssel figyeltek fel munkáimra.

Szakítópróba

A Diagnosis után, illetve azóta is meghatározó szerepe van nálad a grafikának, nem?

Rájöttem, számomra az alkotás nem öncélú tevékenység, hanem kutatási folyamat, melynek logikusan felállított rendszere van. Szándékom lett a hagyományos módszerek alkalmazásán túl a kísérleti grafika határainak tágítása és feszegetése. Foglalkoztatni kezdett a grafika „térgrafikává” való alakítása. A grafika műfaja, elemzése és vizsgálata évek óta meghatározza alkotói kifejezésmódomat, mindannak ellenére, hogy egy erősen tradíciókkal „terhelt” műfajként van számon tartva manapság. Ezek a kritikák is motiválnak és kihívást jelentenek számomra afelé, hogy mélyrehatóbban kutassam és foglalkozzam a műfaj korszerűbb vizuális és konceptuális megfogalmazásával. Alapvetően foglalkoztatni kezdett a grafika jelene és jövője, hogy milyen módon kapcsolható össze a tradicionális grafika és ábrázolás a mai valósággal? Meddig szélesíthetők határai vagy milyen hatást eredményez más műfajokkal összevonva? Kutatásaim egyik célja a doktori iskolán belül is, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjak munkáimon és egyéb szervezői tevékenységemen keresztül, a befogadók reakcióit szemlélve és elemezve.

És mit tapasztaltál?

Ami a legfontosabb volt, egyre tudatosabban törekedni kezdtem arra, hogy alkotásaimmal elősegítsek egyfajta interaktivitást, közlékenységet, hogy nyitottságra, elgondolkodásra, együttműködésre, toleranciára serkentsem a közönséget – nem csupán tematikai, hanem egyéni műfaji/technikai megoldásaim révén is. Ezzel együtt figyelni és összegezni kezdtem a befogadó közönség reakcióit, az általam feldolgozott témáról. Most már talán legfontosabb számomra, hogy munkáimon keresztül próbáljak segíteni, rávilágítani kérdésekre, legfőképpen olyan tabutémák érintésével, feldolgozásával, melyekről nem „szívesen” gondolkodunk, beszélünk, pedig életünk szerves részei. A kiállításaimnak köszönhetően azt tapasztalom, hogy a befogadók is képesek nyíltabban, közlékenyebben kommunikálni e „bizarr” témákról, felém és egymással is.

Szögre akasztott idő

Somorján a templomnak és a zsinagógának is központi szerepe volt az alkotásaidnál…

Korábban tudattalanul vonzódtam a szakrális terekhez és szimbólumokhoz. A diploma után, miután hazaköltöztem Somorjára, tabu témáként a társadalmi-kisebbségi konfliktusok témakörét kezdtem el feszegetni, az előítéletesség, tolerancia problematikájával egybekötve. Az egyén és a társadalom viszonya, a közép-európai identitás mibenléte foglalkoztatott. Tudatosan felvállalva kezdtem munkáimat szakrális terekbe tervezni, ahol szokatlan párosításként egymást jól kiegészítve működik a köznapiság és a szakralitás. Így meghatározó volt számomra a 2010-ben létrehozott „Réteghiány avagy Korlátok a fejedben vannak…” című munkám, mely a somorjai At Home Galleryben volt bemutatva, elsőként egy csoportos kiállítás alkalmával. Eredetileg az installációt a somorjai református templom terébe terveztem. A templomban élő közösség működik és ez is kihívást jelentett számomra, miként építhető be egy munka egy nem deszakralizált térbe. Tisztelettel kellett figyelembe vennem a tervezés során a közösséget, a teret. A megnyitóra közel háromszázan eljöttek, ami nagyon lelkesített és ösztönzött. Majd elkezdtem a művésztelep megszervezését, György András református lelkész barátom ebben segítségemre volt és megalapítottuk Somorja első nemzetközi művésztelepét a gyűjteménnyel együtt.

Hozzád melyik műved áll a legközelebb?

A legszemélyesebb és hozzám legközelebb álló munkáim Selyem András emlékére készültek, „Szakítópróba” és „Transcom2” címmel. A Szakítópróba munka az Óbudai Társaskörben, majd a gyergyószentmiklósi Művelődési Házban volt bemutatva, ahová több százan ellátogattak. A két helyszín olyan volt, mintha zarándokhelyek lennének. Nagyon fájdalmas, de mégis lelkileg felemelő volt mindkét kiállítás, amelyeket nem is szeretek kiállításnak nevezni. Búcsúestek voltak, én búcsúzni csak így munkákon keresztül tudtam akkor igazán, ami segített a túlélésben és a veszteség feldolgozásában.

Megszakadt párbeszéd / Utolsó ajándék

Min elmélkedsz, dolgozol mostanság?

Két éve a migráció és az elmúlás témája foglalkoztat. A migráció számomra nemcsak a helyzetváltoztatást, a mozgékonyságot jelenti, hanem ezzel együtt a lélek belső vándorlását, a személyiség fejlődését és változását értem. Mikor az ember elhagyja szülőföldjét, országát egy új világgal szembesül és ismerkedik meg. A számára nem megszokott társadalmi szokásokkal, korlátokkal találkozik útja során. Integrálódik vagy visszatér. Ingázik vagy megállapodik.

A migráció témája mellett jelenlegi készülő munkáimban megjelenik az emberi- és párkapcsolatok rejtettebb szimbolikája. A társadalomkritika bevonásával, a társadalom és a gyászoló személy közötti viszonyok és kapcsolatok boncolgatását jelenítem meg. Foglalkoztat, hogy miként vélekedik és bírálja a társadalom a gyászoló személyét? Milyen elvárásoknak kell megfelelnie a gyászolónak a társadalomban? Az együtt érző, a segítő és a támadó magatartást próbálom érzékeltetni a gyászoló szemszögéből, amikor is annak életének értelme és az értékrendszere teljesen megváltozik a történtek után. Aki egy ilyen helyzetbe belekerül, és egy ilyet átél, az nem fogja azt gondolni, hogy az ő tapasztalata és élménye viszonylagos élmény.

Jelenlegi munkáimban nyomatékosan szeretnék foglalkozni a gyászmunka legvégső fázisával, az adaptációval és a megbékéléssel (gyógyulás és megtisztulás), amikor is a veszteség elfogadása megtörténik és a gyászoló képes lesz a megfelelő életvitelre. Ilyenkor az ember képes viszonylagossá tenni saját, ezzel kapcsolatos élményét és tapasztalatait. Ha súlyos trauma éri az embert, két út lehetséges. Vagy megroskad, vagy megerősödik. Következő munkáimban leginkább a gyógyulást és megbékélést, a trauma pozitív feldolgozását próbálom feldolgozni és szemléltetni, a személyiségfejlődéssel, a hit kapcsolatával és annak megerősödésével.

Fényév távolság

Milyen művedet, kiállításodat, általad szervezett rendezvényt tekinthet meg legközelebb a csallóközi közönség?

A következő félév nagyon sűrűn telik kiállításokkal és szervezésekkel. Március 27-én nyílik Jakatics-Szabó Veronikával „Itiner” címmel önálló kiállításunk a Molnár Ani Galériában, Budapesten. Április 4-től 6-ig szervezzük együtt Gyenes Gábor, Szőke Erika és Pézman Andrea grafikus barátaimmal Kassára a II. Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Fórumot, ahol szintén együtt állítunk ki mind a négyen. Remek csapat, nagyon jó együtt dolgozni. Majd Szentendrén lesz önálló kiállításom a Vajda Lajos Stúdióban május vége felé. Júniusban kerül megrendezésre önálló kiállításom Stano Bubánnal a szkopjei Macedón Nemzeti Galériában. Aztán visszatérek a Nagyszombati Zsinagógába, ahol folytatjuk kiállítás-sorozatunkat Gyenes Gáborral, Szőke Erikával és Pézman Andreával. Augusztusban ismét DUNART.com művésztelep valósul meg, majd decemberben a Kortárs Magyar Galériába kurátoraként a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának szervezem a „Hiba és társai” című kiállítást, melynek koncepcióját Beke László dolgozta ki.

____________________________________________________

Mayer Éva 1983-ban született Pozsonyban, Budapesten és Somorján él és dolgozik. Tanulmányait a somorjai Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola hegedű és rajz tagozatán kezdte 1988-ban, majd ugyanitt, a Madách Imre Gimnáziumban folytatta (1998-2002). Ezt követően egy évig az Óbudai Képzőművészeti Szakközépiskolában tanult, majd 2003-08 között a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika-, 2004-09 között pedig vizuális nevelőtanár szakán végezte tanulmányait. Eközben, 2007-ben az írországi Corkban, a Crawford College of Art and Design intézményben is tanult, multimédia szakon. 2012-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója.

2009-től tagja a Magyar Grafikusművészek Társaságának, 2010-től pedig a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának Egyesületének, illetve a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának. 2011-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja. Külföldön is szerzett tapasztalatokat, a már említett írországi intézmény mellett Firenzében, a Reneszánsz épületek tanulmányozásával foglalkozó nemzetközi integrált workshopon, illetve az V. Nemzetközi Művészeti Szimpóziumon, a WAD (World Art Delft Foundation the Netherlands) szervezésében Hollandiában.
Önálló kiállításai voltak a somorjai At Home Galleryben, a Madách Imre Gimnáziumban és a művészeti alapiskolában, a református templomban, Vágsellyén a Creon Galériában, illetve a budapesti Balassi Intézetben.

Tevékenykedett emellett a „muuuvi” nemzetközi animációs- és rövidfilm-fesztivál külső szervezőjeként, az Óbudai Képzőművészeti Szakközépiskolában gyakorlótanárként. 2010-től részt vesz a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában a TRANSCOM.hu kiállítás szervezésében, illetve a DunART.com nemzetközi szimpózium főszervezője Somorján.

2012-ben meghívást kapott az észak-Karolinai No Boundaries International Art Colony-ba, Wilmingtonba, a szlovén Symposium Trahen-ra Zalošče-ba és Macedóniába, az Artist residency, International Center of Art and Sustainable Development „Art Point – Gumno”-ra.

Művészeti díjak, ösztöndíjak:

2013 Munkácsy-díj
2012 Artist residency, International Center of Art and Sustainable Development
„Art Point – Gumno”, Sloeshtica, Macedónia
Nemzeti Kulturális Alap, alkotói támogatás
Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola állami ösztöndíja
Dotačný program - Kultúra národných menšín 2012, alkotói támogatás, SK
2011 Zsűri díja, "MEGA-PIXEL 2010" Digitális Alkotások Országos Tárlata
Szlovák minisztériumi alkotói támogatás – Dotačný program - Kultúra národných menšín
2009 IV. Országos Művészeti Diákköri Konferencia, Képgrafika I. – 1. díj
2008 Kondor Béla Alapítvány díja
Intézményi Diákköri Konferencia II., Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
2007 Intézményi Diákköri Konferencia I., Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
képgrafika kategória – 1. díj
2006-2007 Erasmus-ösztöndíj, Crawford College of Art and Design (CIT) - multimédia szak, Cork,
Írország
2006 Barcsay Jenő Alapítvány díja – fődíj
2005-2006 Magyar Köztársasági ösztöndíj
2004 „Szerintem a világ” alkotói pályázat – 1. díj, (SK)
2003-2008 Oktatásügyi Minisztérium tanulmányi ösztöndíja

Önálló kiállítások:

2013 „Itiner”, Molnár Ani Galéria, Budapest, (Jakatics-Szabó Veronikával)
2012 „Transcom2”, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, (SK)
„Élethelyzetek” / „Von Lebenslagen”, Collegium Hungaricum, Berlin (D)
2011 „Életmérleg”, Molnár Ani Galéria, Budapest
„Szakítópróba”, Óbudai Társaskör, Budapest
„Találd meg az otthonod, Selyem András emlékére, Művelődési Ház Karincsi Sándor
terme, Gyergyószentmiklós, (RO)
2010 „Réteghiány avagy Korlátok a fejedben vannak…”, Somorjai református templom,
Somorja, (SK)

2009 „Hullámhossz”, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, (Dobó Biankával)

„Diagnosis / Hipochondia”, Balassi Intézet, Budapest

„Réteghiány”, Creon Galéria, Vágsellye-Vágvecse, (SK)

2008 „Diagnosis” grafika-installáció, MKE, Epreskert, Kálvária, Budapest

Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola, Somorja, (SK)

2007 „Elemszabadulás”, Budapest Zongoraszalon, Budapest

Madách Imre Gimnázium, Somorja, (SK)

2004 „l`été en Slovaquie” / „nyár Szlovákiában” a Cent lieux d’art csoporttal, „Döntés előtt
állva…” installáció, At Home Gallery, Somorja, (SK)

2003 „Vannak nők…” irodalmi est illusztrálása, At Home Gallery, Somorja, (SK)

Csoportos kiállításai voltak a teljesség igénye nélkül a somorjai At Home Galleryben, Dunaszerdahelyen, Galántán, Komáromban, Pozsonyban, Szekszárdon, Budapesten, Miskolcon, Makón, Marosvásárhelyen, Sopronban, továbbá Krakkóban, Bécsben, Olaszországban, Szlovéniában, Írországban, Japánban és Amerikában is.

SzT