Mondd el, hallgató, mit kívánsz - idén Zánkán lesz az EFOTT

2013. június 13. - 19:57 | Kultúra

Azért szeretjük a fesztiválszezont, mert végre senki sem botránkozik meg azon, hogy alig-cipőkben mászkálunk, hogy a körmökön sosem tökéletes a rikító színű lakk, hogy a konzerv májkrémet nem is tartjuk olyan rossznak, és főleg azon, hogy a legeslegjobb koncertek kedvéért felcseréljük az éjszakákat és a nappalokat. Előre tudjuk már, hogy ez lesz az EFOTT-on is, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján. Idén Zánkafürdőn, az egykori úttörőtábor területén, június 25-től 30-ig. A házigazda pedig a Budapesti Corvinus Egyetem.

Amiben ez más lesz a többi nyári fesztiválnál, az az, hogy a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a sportra. Megéri majd biciklivel érkezni a tapadós üléses vonat helyett, mivel a tárolás ingyenes lesz - ugyanakkor a kölcsönzés is, szóval aki kikapcsolódásra, csendre, és főleg: nem poros levegőre vágyik egy keményebb éjszaka után, és szívesen bejárná a környéket, bármikor nyeregbe ülhet. Hogy az EFOTT tényleg a legsportosabb fesztivál lesz, arra bizonyíték, hogy tengernyi dolgot próbálhatunk majd ki: hagyományos (foci, kosár-, vízi-, tollas- és röplabda, vívás), népszerű és új (TRX, aerobik, kettlebell), kocsmai (csocsó, darts, bokszgép) és egészen érthetetlen sportokat, mint például a kviddics vagy a bossaball. Ez utóbbit itt fogják bemutatni, és leginkább olyan, mint a röplabda és egy ugrálóvár találkozása a boncasztalon.

A Port.hu és a Szkéné Színház közös sátrának előadásain is megéri részt vennünk, például a szombati Fajok eredete című darabon Kapával és Pepével (Mucsi Zoltán és Scherer Péter) fogunk találkozni. A Rauch Arénában kora délutánonként előbb stand-uposok, majd slam poetrysek lépnek fel. A Civil téren helyet kapnak többek közt a bajokat és ballépéseket megelőző civil egyesületek, és az egyetemi szervezetek is: hallgatói önkormányzatok és például média- vagy fotós körök.

A nulladik nap attrakciója, hogy egyszerre lesz a színpadon például az 1965-ös Ki mit tud? és a 2012-es Megasztár győztese, Kovács Kati és Radics Gigi, valamint együtt fogjuk hallani Ganxsta Zoleet és Majkát, Nagy Ferót és Kowalskyt, az Animal Cannibalst és a Hősöket, a KFT-t és az Ivan & the Parazolt.

A Play Stage tehetségkutató legjobbjaira jelenleg is lehet szavazni egy facebookos alkalmazáson keresztül. A legjobb tíz együttes fog fellépési lehetőséget kapni az EFOTT-on, az első helyezett csapat pedig Péterfy Bori előzenekara lesz szombaton.

Sok mindent lehet még a zenei programok közül is várni. Az első napon fellépő Noise of Human Art legalább annyi stílust ötvöz a világzenével, mint ahány helyről a tagok származnak (Csehország, Brazília és Egyesült Államok). A Kalinka színpadán a Zoralltól hallhatunk metálosított klasszikusokat.

Csütörtökön a Kiscsillag és a Quimby mellett fellép a pécsi Punnany Massif is, meglepő módon akusztikus formában. Késő este a dj Chris Lawyeré a színpad, akiről a külföldi sajtóban is olvashattunk. És, mint minden nap, a Metropol Fröccsöntőben este hattól kettőig szól a népzene, énekelnek és remélhetőleg ropják a táncot a látogatók.

Az utolsó munkanapon a nagyszínpadon ismét zenél a Punnany Massif, az Eurovíziós Dalfesztiválra kijutott ByeAlex, a nem mindennapi ír muzsikát játszó Firkin, mindemellett a messzire elsodró hangú Harcsa Veronika zenekara, a Bin-Jip is színpadra lép.

Még mindig nem lesz vége a fesztiválnak, a dj-k kevernek éjszaka, szombaton is folytatódik a buli, és a személyes kedvenc, Péterfy Bori varázsolja el a közönséget. Nem sokkal később találkozhatunk az idén hároméves szünet után visszatérő Kaukázussal is. A Vad Fruttik után pedig a fesztivál a nagyszínpadon jut a csúcsra, mert az angliai Faithless lép fel.

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója valószínűleg idén sem az első t betűről, a turizmusról fog szólni, és nem is csak a felsőoktatásban tanulókról. De mi ezt egy cseppet sem fogjuk bánni

Tóth Enikő, bolla david -kopy-