Könyv készült Bruce Springsteen kelet-berlini "falrengető" koncertjéről

2013. július 17. - 11:19 | Kultúra

Könyv született Bruce Springsteen 25 évvel ezelőtti történelmi kelet-berlini koncertjéről, amely a kötet szerzője szerint felszította a rezsimellenes hangulatot és talán hozzájárult a hírhedt berlini fal leomlásához.

Könyv készült Bruce Springsteen kelet-berlini "falrengető" koncertjéről

Rocking the Wall című könyvében Erik Kirschbaum azt állítja, hogy az amerikai sztár zenéje és a Berlint kettéválasztó fal elleni szólamai lelkesítően hatottak a több mint 300 ezres közönségre, valamint televíziónézők millióira, akik élőben követhették az NDK történetének legnagyobb rockkoncertjét 1988. július 19-én.

A berlini fal akkor már csaknem 27 éve állt és választott el 17 millió keletnémetet nyugati honfitársaitól. Az NDK-ban élők egyre türelmetlenebbek voltak, reformokat akartak.

A könyv szerzője szemtanúk beszámolóira, Bruce Springsteen menedzserével és tolmácsaival készített interjúkra, a koncert szervezőitől kapott dokumentumokra és a hírhedt keletnémet állambiztonsági szolgálat, a Stasi aktáira hivatkozva írta meg annak történetét, hogy a Főnökként emlegetett világsztár miként "keveredett" a vasfüggöny mögé, és talán akaratlanul is, de miként mobilizálta rajongóit.

"Nagyszerű itt lenni Kelet-Berlinben. Nem vagyok kormányok mellett vagy ellen. Azért jöttem ide, hogy rock 'n' rollt játsszak nektek, abban a reményben, hogy egy nap minden gát leomlik" - mondta németül Springsteen a 25 évvel ezelőtti koncerten. A fal 16 hónappal később szűnt meg létezni.

Kirschbaum, aki akkoriban a Reuters hírügynökség berlini tudósítója volt, úgy véli, a zenész érzékeny pontra tapintott rövid beszédével egy olyan országban, ahol nem volt szólásszabadság, ahol cenzúrázták a sajtót, ahol nem létezett politikai ellenzék és ahol ha valaki szökni készült, azt kockáztatta, hogy lelövik a határőrök.

A fellépés "szög volt az NDK koporsójában" - mondta a közönség egy tagja az újságírónak. "Azelőtt még csak hasonlót sem hallhattunk senkitől Kelet-Németországban. Ez volt az a pillanat, amelyre néhányunk egész életében várt."

Sprintsteen szavai után csak még inkább "megvadult" a közönség, mert a zenész Bob Dylan Chimes of Freedom című számába kezdett bele. Miután elhagyta a színpadot, a rocksztár és a menedzsere azt mondta egymásnak: úgy érzik, drámai változások várnak Kelet-Németországra.

"Az, hogy Springsteen érdemes-e arra, hogy szerepet tulajdonítsanak neki a hidegháború befejezésében, attól függ, hogy az emberek hisznek-e a rock 'n' roll erejében" - vélekedett a könyv szerzője. "Az viszont kétségtelen, hogy az 1988-as koncert kiváló példa arra, hogy a rock milyen hatással tud lenni olyan emberekre, akik éhezik a változást és készen állnak rá" - fűzte hozzá.

A könyvben Bruce Springsteen nem szólal meg, 25 évvel ezelőtti élményeit csak menedzsere, Jon Landau révén ismerhetik meg az olvasók. A kötet ide-oda ugrál az időben a hidegháború kezdete és a koncert között.

Springsteen tavalyi berlini fellépésén persze felelevenítette 1988-as emlékeit. "Néha olyan helyen lépsz fel és olyan show-t adsz, amely örökké tovább él benned" - mondta, miután egy rajongó aláírást kért tőle az 1988-as fellépés poszterére. "Kelet-Berlin 1988-ban ilyen volt" - jegyezte meg.

MTI/para