IFJÚ SZIVEK: Továbbra is „államtitok“, ki pályázott a táncszínház igazgatói posztjára…!

2013. szeptember 12. - 20:32 | Kultúra

Papp Sándor, aki korábban már állt az Ifjú Szivek élén, nem pályázott a kormányhivatal által meghirdetett poszt betöltésére.

IFJÚ SZIVEK: Továbbra is „államtitok“, ki pályázott a táncszínház igazgatói posztjára…!

Az információt maga Papp közölte a Paraméterrel, mivel úgymond, véget akar vetni a vonatkozó parttalan találgatásoknak.

Hégli Dusánt, a táncszínház eddigi igazgatóját június 28-án mentették föl arra hivatkozva, hogy a kormányhivatal által elrendelt szokványos gazdasági ellenőrzés során hibákat találtak a munkájában.

Hégli leváltását követően az Ifjú Szivek vezetésével ideiglenesen Dagmar Čerťanskát, a kisebbségi kormánybiztos hivatalának korábbi osztályvezetőjét bízta meg a kormányhivatal feje, Igor Federič.

Eztán hirdették meg augusztusban a pályázatot az igazgatói posztra, amelyre, amint az hosszas titkolózás után kiderült, négy személy nyújtott be pályázatot. A szóban forgó személyek kilétét a mai napig homály fedi, a kormányhivatal ugyanis meglehetősen groteszk módon eltitkolandó személyes adatként kezeli a pályázók neveit...

A Paraméter ebben a helyzetben mindössze annyit tudott tenni, hogy szóra bírta Papp Sándort...

-para-