Kosarat adtak Vidnyánszkynak

2013. szeptember 13. - 14:40 | Kultúra

Kiváló renoméját félti a magyar kormánytól és a Nemzeti Színház igazgatójától a bécsi Burgtheater – írja a Népszabadság.

Kosarat adtak Vidnyánszkynak

Ausztria első és a teljes német nyelvterület egyik legfontosabb színháza "Nem megyünk Magyarországra" címmel nyílt levelet jelentetett meg, melyben igen kellemetlen megállapításokat tesznek a Nemzeti Színház új rendezőjéről, Vidnyánszky Attiláról, valamint Balog Zoltán kultúráért is felelős miniszterről.

A levélben azt állítják, vendégjátékra hívták őket, ám tapasztalataik azt mutatják, hogy Balog és Vidnyánszky a találkozóikat utóbb gyakran más színben tüntetik fel, mint ahogyan azok valójában lezajlottak.

"Nem akarjuk hagyni, hogy a Burgtheater kiváló renoméját veszélyeztessék azzal, ahogyan a magyarországi kultúrpolitika hírnevén igyekeznek kiköszörülni a csorbákat" - teszik hozzá.

A színház ugyanakkor nem szakítja meg a kapcsolatát teljesen Magyarországgal, épp ellenkezőleg: amint lesz pénzük rá, színházi fesztivált rendeznek az éppen futó magyar előadásokból. Ahová a legkülönfélébb magyar rendezésekből válogatnának.

"Legyenek jelen azok a független társulatok, amelyek úgy érzik, hogy a kormány megkárosította őket, de szerepeljen a budapesti Nemzeti Színház is, amelyet a közelmúlt igazgatóválasztása óta nyilvánvalóan a nemzeti konzervatív tábor tudhat a magáénak" - teszik hozzá.

Amint augusztus végén megírtuk, Vidnyánszky egyelőre a magyarok körében sem annyira népszerű. A helyzet azóta sem változott nagyban, teltházas darabot legalábbis továbbra sem találtunk.

Népszabadság