Tarlós egy évvel meghosszabbítaná Eszenyi Enikő igazgatói mandátumát

2013. október 15. - 10:47 | Kultúra

A főpolgármester szerint egy évre meg kellene hosszabbítani Eszenyi Enikő mandátumát, és a választások után kellene kiírni az új pályázatot a Vígszínház igazgatói posztjára – írja a hvg.hu.

Tarlós egy évvel meghosszabbítaná Eszenyi Enikő igazgatói mandátumát

Hétfőn az InfoRádióban Tarlós István megerősítette azt a – hangsúlyozottan személyes – véleményét, amely szerint nem lenne jó, ha a Vígszínház-pályázat a választási kampány témája lenne. Ezért nem zárja ki, hogy Eszenyi Enikő mandátumát egy évvel meg hosszabbítanák, aztán, „ha nem lesz kampányőrület, akkor ki lehet írni egy olyan pályázatot, amikor nem politikai szempontból tematizálják mindenféle oldalról ezt a dolgot."

Hétfőn erről először a Népszavának beszélt Tarlós. A lapnak azt is leszögezte, hogy ő egy szót nem beszélt Orbán Viktorral a Vígszínházról, és visszautasította, amiket Koltai Tamás kritikus írt. „Szeretném hangsúlyozni, hogy nem én jelöltem ki a bírálóbizottság tagjait, meg sem szólaltam az ügyben" - szögezte le.

Arra a felvetésre, hogy az utóbbi időben kinevezett színidirektorok szinte kizárólag "Fidesz-közeliek", mint ahogy Balázs Péter is az, Tarlós István így felelt: "Én egyetlenegy helyen cseréltem le színigazgatót, az Új Színházban, de ott is hazugság, hogy leváltottam Márta Istvánt, neki egyszerűen lejárt a mandátuma. Egyébként pedig, ha végignézi a fővárosi színházakat, minden igazgatót a helyén hagytam. Valamilyen előírás, hogy minden színigazgatónak baloldalinak, vagy liberálisnak kell lennie? Az összes többi színház vezetőjére azért sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy Fidesz-közeliek."

hvg.hu