„Kacagj rajtunk odafentről” – politikusok is megemlékeztek Jancsó Miklósról

2014. január 31. - 12:36 | Kultúra

Sokan megemlékeztek Jancsó Miklósról a közösségi oldalukon - olvasható a Hír24-en.

„Kacagj rajtunk odafentről” – politikusok is megemlékeztek Jancsó Miklósról

Ma reggel meghalt a filmes legenda, halálhírét a volt felesége, a szintén Kossuth-díjas Mészáros Márta, és operatőre, Kende János is megerősítette.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azt kérdezi az oldalán, hogy „Ki fog minket most csendes hanggal, fürkésző, átható tekintettel figyelmeztetni arra, hogy próbáljunk bölcsek maradni? Ki fogja azt mondani, hogy értsük meg a hatalom természetét és ne hagyjuk, hogy átverjenek minket?” Majd hozzáteszi:

„Nehéz időkben szükségünk van a józanokra. Azokra, akik már mindent meg- és átéltek - és annak az ellenkezőjét is. Most azonban menned kellett. Sokat és sűrűn éltél, harcoltál eleget Itt maradtak a filmek, amelyeken felnőttünk, például az örök aktuális Szegénylegények, hogy lássuk a diktatúra természetét. Köszönjük, hogy itt voltál és ha úgy van kedved, kacagj rajtunk odafentről.”

Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezető politikusa is részvétét fejezte ki Jancsó halálát követően. „Jancsó Miklós nemcsak a magyar filmtörténet egyik legnagyobb alakja volt, de a magyar szabadság legodaadóbb híve is. Mindig hiányozni fog a magyar közéletből, de soha nem fog eltűnni a magyar kultúrából, a nemzet emlékezetéből. Isten nyugosztalja!” – írja.

Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke is feltöltött egy fotót. „Jancsó Miklós (1921-2014) Nyugodj békében.”

Hír24