KRASZNAHORKA: Nincs mit titkolnunk a várban!
Tegnap már hírt adtunk arról, hogy Krasznahorkán járt a Szlovák Nemzeti Múzeum megbízott főigazgatója, Viktor Jasaň - INTERJÚ

Ön először járt itt a 2012-es vártüzet követően. Milyen volt az első benyomása a várról?
Tudja, az első érzésem a meghökkenés volt, hogy milyen nagy mértékű a kár, mert valahányszor erre jártan Krasznahorka környékén, mindig szépnek és működőképesnek láttam. Ez azt jelenti, hogy tényleg nagyon sok munka van itt. De azt is elmondhatom, hogy számomra mint személyes kihívás jelent meg, hogy a miniszter úr (Marek Maďarič – a szerk.) úgy döntött, megkínál ezzel a feladattal: hogy legyek az ebben a régióban élő garanciája a vár felújításának, mint olyan feladatnak, melyet személyesen rám bízott.
Miután idevalósi vagyok, őszintén szólva – bár láttam, hogy itt sok a probléma, sok a munka, melyet meg kell oldani és el kell végezni – örülök neki...A politikusoktól és másoktól is elhangzottak különféle időpontok azzal kapcsolatban, hogy mikorra nyílik meg a vár. Önnek van-e valamilyen víziója ezzel kapcsolatban?
Úgy fogalmaznám meg: ez a kérdés jelen pillanatban még elhamarkodott. Folyamatban van a várral kapcsolatos anyagok áttanulmányozása általam, átnéztem a szerződéseket… Az egyedüli, amit elmondhatok, hogy van egy szaktanácsadóm, akit csak és kizárólag Krasznahorka ügyével bíztam meg – és én is gyakran itt leszek. Ez a garanciája annak, hogy bizonyos határidők lerövidülhetnek. Ez az egyik dolog. A másik az az, hogy történhetnek olyan lépések, melyek – hogyan fogalmazzak – azon cégeket érintik, melyek szóba kerülhetnek a további és gyorsabb felújítás érdekében.
Ön is említette korábban, hogy a vár zárva volt mindenki előtt – valószínűleg ezért is alakultak ki mendemondák akörül, hogy mi zajlik a várban... Hogy látja ezt a kérdést – mi változik meg biztosan?
Az változik meg, hogy önök, a média és a régió lakói – értem ezalatt nem csak a gömörieket, de egész Szlovákiát – rendszeresen és folyamatosan tájékoztatva lesznek mindarról, ami történik. Ennek első lépése, hogy önök most itt vannak – azt akartam, hogy az első krasznahorkai utam alkalmával már tájékoztathassam önöket. Másrészt létrehozunk egy weboldalt, ahová mindent – például a műemlékvédőkkel, építészekkel folytatott tárgyalásokat, a minisztérium, a miniszter döntéseit – kifüggesztünk... Lesz egy blog-része is, hogy az emberek közvetlenül tehessenek fel kérdéseket azon keresztül. Ha lesznek kérdések, úgy mi válaszolni fogunk rájuk.
Számomra rejtély, hogy miért záródtak be Krasznahorka kapui és miért titkolóztak. Nem értem, mit kellene eltitkolni? Éppen ellenkezőleg. Az a vízió is, mely a vár jövőjére vonatkozik, gazdagab lesz az emberek hozzászólásai által. Véleményt nyilvánítanak majd a szakemberek, a muzeológusok, a turisztikai szakemberek – lehet, hogy megyéből is... Tudják, az idegenforgalom az nem csupán a szlovák Nemzeti Múzeum ügye – de mondjuk Kassa Megyéé is... Rozsnyó ügye is, melynek kötődnie kellene hozzá...
Jelen pillanatban sorra látogatom azon intézményeket, melyek a szlovák Nemzeti Múzeum alá tartoznak – és nem csak azok igazgatóival és alkalmazottaival akarok tárgyalni, de minden olyan hivatalba el akarok menni, mely ott jelen van. Legyen az a polgármester hivatala, iskola, üzem... Arra vagyok kíváncsi, hogy milyen az együttműködés. Arra, hogy mennyire használjuk fel a rendelkezésre álló potenciált – mennyiben tekintünk Szlovákia kultúrájára mint kultúrnemzet. Nem csak a hivatásos szakemberek, de mindenki...Az alapján, amit ma látott, elégedett a munkák ütemével, gyorsaságával? Említett változásokat...
Erre a kérdésre tényleg a következő látogatásomkor adok majd választ... Azt azonban határozottan kijelenthetem, hogy megteszek mindent, hogy gyorsabban és jobban menjen.
- paraV -