A Rudas Fürdő a világ legszebbjei között

2014. február 22. - 16:55 | Kultúra

A thrillist.com nevű amerikai magazin listájának negyedik helyén szerepel a Rudas Fürdő – írja a Hír24.

A Rudas Fürdő a világ legszebbjei között

A világ legszebb fürdőinek listáján negyedik lett a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda török kori termál medencéje; a gyógyfürdő déli szárnyának jelenleg is zajló, közel egymilliárd forint összköltségű rekonstrukciója a tervek szerint augusztusra készül el - jelentették be sajtótájékoztatón szombaton Budapesten. Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta: a thrillist.com nevű amerikai magazin 2013-ban sorolta az előkelő negyedik helyre a Rudas Fürdőt a világ fürdői között.

Budapest fürdői általában az első négy között szerepelnek a külföldi lapok összeállításaiban: a CNN a Gellért fürdőt, a Guardian a Palatinus fürdőt, a Spiegel Online a Széchenyi fürdőt sorolta a legjobbak közé, vagyis már nem lehet úgy összeállítani a világ legjobb fürdőit bemutató sorozatot, hogy abban ne szerepeljen budapesti fürdő - tette hozzá.

Hír24