Hongkongból is ellátogatott egy család a Csallóközi Színes Ceruzák megnyitójára

2014. május 8. - 09:41 | Kultúra

DUNASZERDAHELY – Szerdán került sor a 15. Csallóközi Színes Ceruzák képzőművészeti gyermekverseny megnyitójára a Csallóközi Múzeum kiállítótermében.

Hongkongból is ellátogatott egy család a Csallóközi Színes Ceruzák megnyitójára

„Az első országos verseny 1996-ban valósult meg a három és hét év közti gyermekek körében. 1600 gyermek jelentkezett az egész országból. 1998-ban az oktatásügyi miniszter védnöksége alá került a rendezvény. Ezután pénzügyi okok miatt megszakadt a folytonossága, ugyanakkor érdekes volt, hogy bár a versenyt nem írtuk ki, a gyermekek ennek ellenére küldték rajzaikat, ez pedig döntő fontosságú volt” – emlékeztetett Jana Svetlovská, a versenyt szervező Csallóközi Népművelési Központ igazgatónője.

Közölte azt is, hogy szponzorokat szólítottak meg, 2004-ben pedig együttműködést kínáltak Győrnek, ahová szintén elvándorol a kiállítás, csak úgy, mint Nagyszombat megye több településére. „2005-től nemzetközi a verseny, ugyanis bekapcsolódtak magyarországi, szerbiai, németországi, lengyelországi, ausztriai és csehországi gyermekek is. 2011-től pedig már transzkontinentális versenyről beszélhetünk” – folytatta Svetlovská.

15 év alatt 23 280 résztvevőtől összesen mintegy 26 500 alkotás érkezett be. Az idei évig pedig az említetteken kívül Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából, Szlovéniából, Romániából, Bulgáriából, Lettországból, Fehéroroszországból, Ukrajnából, Oroszországból, Kazahsztánból, Bangladesből és Hongkongból is küldtek gyermekrajzokat.

Idén éppen ez utóbbi távol-keleti országból érkezett a kiállításra egy család, két kislányukkal. Jana Svetlovská a megnyitón külön üdvözölte őket, hiszen hatalmas utat tettek meg. Hozzá hasonlóan köszöntötte a gyermekeket A. Szabó László dunaszerdahelyi alpolgármester is, aki szerint idén is művészeti alkotásokkal felérő műveket küldtek be a gyerekek.

Az idei megmérettetésre Szlovákia egész területéről és 13 országból összesen 1600 gyermek csaknem 1700 alkotást küldött be. A szakmai zsűri, Bohumír Bachratý vezetésével januárban értékelte a rajzokat, melyek közül 55 alkotóját díjazzák. A mintegy 300 alkotást a Csallóközi Múzeum mellett a Népművelési Központ galériájában is kiállítják.

Bohumír Bachratý értékelte, hogy mára elismert nemzetközi kiállítássá nőtte ki magát a Csallóközi Színes Ceruzák, és kiemelte azt is, hogy az ázsiai Bangladesből 80 alkotást küldtek a versenyre. Hozzátette, hogy fel is vették a kapcsolatot az ottani pedagógusokkal. „Egy csodálatos üzenet, nemcsak a kisgyermekeknek, hanem a felnőtteknek is, hogy keressük azt, ami bennünket, becsületes és jó embereket összeköt. Ez pedig a művészet, ami túlnő minden országhatáron. A társadalom jövője a gyermekeinkben és az ő alkotásaikban van. ha pedig nem is lesznek belőlük festők vagy grafikusok, a művészet akkor is egy ajándék embertől embernek. Szépség, igazság, amire mindenkinek szüksége van a világon” – fejtette ki a zsűrielnök.

-para-