Szencen mutatja be először új előadását a Csavar Színház

2014. szeptember 30. - 14:29 | Kultúra

A Csavar Színház ezúttal Parti Nagy Lajos: Ibusár című darabját viszi színpadra - tájékoztatott Gál Tamás, a színház alapítója.

Szencen mutatja be először új előadását a Csavar Színház

Gál Tamás kifejtette, hogy a kortárs drámában Sárbogárdi Jolánt, a vasúti pénztárost, írót Molnár Xénia formálja meg, míg további szerepekben Kiss Szilvia és ő maga is látható, míg hangszereken Lakatos Róbert és Madarász András kíséri.

Az előadásra a XLV. Szenczi Molnár Albert Napok keretén belül kerül sor október 6-án 19.00-tól a szenci művelődési központban. Még ezt megelőzően, 18.00-tól azonban beszélgetésen vehet részt a közönség a darab írójával, a Kossuth-díjas Parti Nagy Lajossal, valamint feleségével, Bíró Kriszta színművésszel.

Gál Tamás elmondta, hogy az Ibusárt ezt követően szeretnék egy felvidéki turné keretén belül a lehető legtöbb helyszínen bemutatni. Rimaszombatban és Kassán minden bizonnyal bemutatják, további helyszínekről pedig még egyeztetés folyik.

-para-