Meghalt Seszták Ágnes

2014. november 7. - 12:03 | Kultúra

A Magyar Nemzet saját halottjának tekinti elhunyt főmunkatársát.

Meghalt Seszták Ágnes

Seszták Ágnes 1944. július 23-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. Szülei Seszták János görög katolikus kántor tanító és Nátuly Mária voltak. Pályája az ELTE BTK könyvtár-magyar szakának elvégzése után gimnáziumi pedagógusként indult, majd 1968. augusztus 1-én gyakornokként a Jövő Mérnöke című újságnál helyezkedett el, ami akkor még a Budapesti Műszaki Egyetem lapja volt. 1972-ben elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát. 1978-1985 között a Magyar Ifjúság családi rovatánál dolgozott.

1985-től öt évig a Képes 7 alapító tagja, majd rovatvezetője. 1991-1994 között a Pesti Hírlap általános főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyettese. 1993-ban kilép a Magyar Újságírók Országos szövetségéből.1994-től a Szabad Újságírók Szövetségének szóvivője. 1994-2002 között a Demokrata hetilap alapítója, társtulajdonosa, majd az újság főszerkesztő-helyettese, 2002-től 2004-ig a lap média tanácsadója. 2004 óta a Magyar Nemzet főmunkatársa.

Seszták Ágnes pályafutása során számos elismerésben részesült. 1987-ben MÚOSZ Díjat kapott, 1989-ben Magyar Lajos Díjjal tüntették ki, 2011-ben a „Családbarát Médiáért” Díjat vehette át, 2013-ban munkáját Eötvös Károly Díjjal ismerték el, 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje és a Szellemi Honvédelem díja kitüntetéseket is. A Magyar Nemzet Aranytollának kitüntetettje. Seszták Ágnest a Magyar Nemzet saját halottjának tekinti.


Hír24