A Marvel bejelentette következő szuperhősét

2014. december 27. - 14:24 | Kultúra

A stúdió a Netflixszel közösen újabb tévésorozatot indít, amelyhez most leleplezték az egyik hőst, továbbá a színészt is, aki majd megformálja.

A Marvel bejelentette következő szuperhősét

A Marvel Studios és a Netflix tévés frigye ezennel új szintre lépett: a szuperhősök filmes térnyeréséért felelős stúdió a csatornával közösen immáron nem csupán a Daredevilt, azaz a Fenegyerek saját szériáját tervezi bemutatni 2015-ben, de ugyancsak jövőre jön az A.K.A. Jessica Jones show is. Ez a kacifántos című, egyelőre 13 részesre tervezett sorozat a korábbi női szuperhős Jessica Jones körül forog majd, noha korántsem ő lesz benne az egyetlen különleges képességekkel bíró karakter. De nem ám, pláne, hogy a Marvel most hivatalosan is bejelentett egy másik figurát is, aki biztosan szerepelni fog a produkcióban: ő a rendkívüli erőember Luke Cage, akit Mike Colter alakíthat majd.

Azt, hogy az A.K.A. Jessica Jones címszerepét Krysten Ritter (Míg a jackpot el nem választ, Túl jó nő a csajom) fogja játszani, már egy ideje tudni lehetett, de Mike Colter (Millió dolláros bébi, Men in Black - Sötét zsaruk 3) leleplezésével két hős már feltűnik majd a szériában. Ráadásul ez még messze nem minden, ugyanis a Marvel egyúttal azt is közzétette, hogy ugyancsak a Netflix gondozásában Luke Cage később saját szériát is kap majd, amit valamikor 2015 második felében terveznek elindítani.

Hír24

Címkék: Marvel, szuperhős