Alaposan visszaesett az Oscar-gála nézettsége

2015. február 24. - 10:20 | Kultúra

Alaposan visszaesett az Oscar-műsor tévéközvetítésének nézettsége Észak-Amerikában: egy felmérés szerint 16 százalékkal kevesebben látták a vasárnapi hollywoodi díjkiosztó gálát, mint tavaly.

A Nielsen közvélemény-kutató hétfőn közzétett adatai szerint 36,6 millió nézőt ültetett a képernyők elé az amerikai filmakadémia idei díjátadó ceremóniája. A műsor nézettsége 2009 óta nem volt ilyen alacsony, amikor 36,3 millióan követték, hogy a Gettómilliomos című film kapja a legjobb film díját.

A tavalyi Oscar-show háziasszonya Ellen DeGeneres volt, akkor kiugróan sok, 43,7 millió néző kapcsolt az adásra.

Idén szintén népszerű házigazdát választott az ABC csatorna által közvetített műsor két producere, Craig Zadan és Neil Meron: Neil Patrick Harris tapasztalt műsorvezető, de a jelek szerint ő sem tudott megküzdeni azzal a hátránnyal, hogy az Oscar-jelölt filmek zömét kevéssé ismerte a közönség, mert nem voltak kasszasikerek, ráadásul komoly vitát váltott ki, hogy csupa fehér színész kapott jelölést a díjakra.

Az Oscar-ceremónia az ígéretekhez híven számos látványos zenei betétet tartalmazott. A közösségi oldalakon Lady Gaga fellépése okozta a legnagyobb izgalmat: 21 millió felhasználó 58 millió bejegyzést fűzött a Facebookon a díva szerepléséhez. Lady Gaga A muzsika hangja című film ismert melódiáit énekelte a hollywoodi közönség előtt, s végül Julie Andrews is csatlakozott hozzá a színpadon a musical 50. évfordulójára emlékezve.

A Nielsen szerint Gaga és Andrews együttes megjelenésének percében a Twitteren 60 ezer bejegyzés született. Amerikában 13 millió felhasználó 5,9 millió Twitter-üzenetet küldött el az Oscar-gálával kapcsolatban vasárnap este.

A műsor közösségi oldalakon legtöbbet tárgyalt pillanatai közé tartozott, amikor a Birdman című film egy jelentére utalva Neil Patrick Harris alsónadrágban jelent meg a színpadon, vagy amikor a közönség soraiból többen Lego Oscar-szobrot kaptak A Lego kaland című animációs film betétdalának előadása közben.

Az Instagramon Ansel Elgortnak édesanyjával készült képe lett a legnépszerűbb 733 ezer lájkolással. A fiatal színész ugyanis őt választotta kísérőjének az Oscar-gálára.

(MTI)

Címkék: Oscar-gála, oscar-díj