A munkavállalás és az anyanyelven való érvényesülés kérdéseiről beszélgettek a Selye János Egyetemen

2015. április 14. - 18:52 | Kultúra

KOMÁROM – A munkavállalás és az anyanyelven való érvényesülés kérdéseiről beszélgettek a Selye János Egyetem (SJE) diákjai Balog Zoltánnal, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) tárcavezetőjével a "Rólad szól" konzultációs program komáromi állomásán kedden.

A 24 részes konzultációsorozatot az EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága indította útjára, annak fő célkitűzése a fiatalok bevonása a közéleti kérdések megvitatásába. A konzultációsorozatnak kedden a Selye János Egyetem adott otthont, a Komáromi Egyetemi Napok (KEN) rendezvénysorozat keretében.

A beszélgetés során a fiatalokat általában foglalkoztató témák mellett a határon túl élő fiatalokat érintő kérdések, egyebek mellett az anyanyelven való érvényesülés kérdésköre került terítékre - mondta el az MTI-nek telefonon Balog Zoltán.

A miniszter rámutatott: a "Rólad szól" program beszélgetésein két tucat helyszínen mintegy 2-3 ezer fiatalt szólítanak meg közvetlenül és további mintegy százezret az interneten keresztül.

Balog Zoltán beszámolt a beszélgetésen részt vevő diákok reakcióiról is. Pozitívan értékelte, hogy az egyetemen tanuló magyar fiatalok túlnyomó többsége a szülőföldön való maradását tervezi, ugyanakkor nagyon fontosnak tartja azt is, hogy az érvényesülését a saját anyanyelvét használva tudja megtalálni.

mti/para