Kirakat Dunaszerdahelyen!

2015. június 16. - 14:54 | Kultúra

Június 20-án, reggel tíz órai kezdettel,  a Durvacrew-ház udvarán  (Komenský utca 18) először kerül megrendezésre a KIRAKAT nevet viselő börze.

Kirakat Dunaszerdahelyen!

„A börze legfőbb célja, hogy összehozza az ügyeskezű, kreatív embereket azokkal, akik vevők az új és egyedi dolgokra. Ruhák, ékszerek, kerékpárok, fűszerek, gyógynövények és még sok más egyedi készítésű holmi alkotja majd a kínálatot, amit az alkotók kézzel és szívvel készítettek. Csupa olyan holmi, amihez üzletben nem lehet hozzájutni“ – foglalja össze a Kirakat lényegét Kovács Norbert szervező.

A kézzel készült termékeken kívül lesz lemezbörze is, ahol régi és új bakelitlemezeiket adhatják-vehetik az érdeklődők. Emellett a Pozsonyban működő könyvcsere-helyszín, a Közért szombaton a Durvacrew-ház udvarán is várja a könyvek szerelmeseit.

A szervezők elmondása szerint egy kisebb bolhapiac is része a szombati rendezvénynek, ahol apró-cseprő tárgyaikat cserélgethetik az érdeklődők.

„A távolabbi cél az, hogy legyen egy hely a városban, vagy tágabban véve a Csallóközben, ahol a kézzel készített termékek alkotói és kedvelői megtalálják egymást. Ezért szeretnénk havonta összehozni a Kirakatot“ – árulta el Kovács Norbert. A szervezők mindenkit nagy szeretettel várnak!

dc/para

Címkék: börze, kirakat, durvacrew