UEFA-Magyarország 3:0

A váratlan döntés után rádöbbentem, hogy bármennyire is fájó, s bármennyire is azt mondják, hogy az európai labdarúgó szövetség vezérkarában tüsténkedő ukrán sportdiplomata eredményes háttérmunkát végzett, azért van ráció a ma déli döntésben, amely alapján Lengyelország és Ukrajna rendezheti a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságot.

Az olaszok magabiztosan jelentették ki, hogy ők a legutóbbi világbajnokok, korszerű stadionjaik vannak meg autópályáik, szállodáik, repülőtereik. Igaz, volt bundabotrány, rendőrhalál, de hol nincsenek mostanság futballhuligánok? Vannak Lengyelországban és Ukrajnában is, de a két kelet-európai ország együttes lélekszáma 85 millió, Magyarországé és Horvátországé pedig alig 15 millió. Ez a tény is nyomhatott a latban. Aztán a magyarországi állapotok… A magyar küldöttség nyolc éve is, most is csak maketteket mutogatott, mert egyetlen korszerű stadion sincs az országban. A Puskás Ferenc aréna lelátói omladoznak, a győri még nem készült el, a többi helyszínen még BL-mérkőzéseket sem lehet rendezni. A magyar közutakon a leggyakoribb tábla az Úthibák, a vasútról inkább ne is beszéljünk. Akár csak a magyar foci jelenlegi szörnyű színvonaláról. Ilyen „kínálattal“ aligha lehet győzni. El is bukott a magyar pályázat, immár harmadszor.

Sajnos. Tudom, hogy ha Magyarország is rendezhetett volna foci Európa Bajnokságot, akkor talán minden meglódul, s ez a csodálatos játék is felébred Csipkerózsika-álmából. De az álom szertefoszlott. Az UEFA vezérkara minden alkalommal kontinensünk más-más részét helyezi előnybe. Vagyis a lengyel-ukrán rendezés után alighanem ismét nyugati helyszínt választ. Igy aztán nincs más lehetőség, mint önerőből kijutni a mély gödörből. A magyar fociban és a társadalomban egyaránt. Akkor talán negyven év múlva több esélye lesz Magyarországnak, mint most. Ez a távoli időpont nem rosszízű tréfa, hanem kemény valóság, amelybe nemrég zuhantam vissza.