Legszebb öröm a káröröm

A legszebb öröm a káröröm... Nem biztos, hogy Orbán Viktor, a Fidesz a várakozásoknak megfelelően csont nélkül újraválasztott elnöke úgy tervezte a hétvégét, ahogyan az sikerült neki.
Pártja monstre tisztújító kongresszusával egy időben ugyanis jóval hírképesebb cselekményt hajtott végre ellenlábasa, a Fidesz politikusai által már-már luciferi mélységekig degradált Gyurcsány Ferenc. Aki ugyanezen a hétévégén történetesen egyszerre négy emberét menesztette egy közbotrányt okozó rendőrségi visszaélés következményeként. Konkrétan az igazságügyi és rendészeti minisztert, az országos, valamint a budapesti rendőrfőkapitányt és a REBISZ, azaz a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat parancsnokát. A példátlan tisztogatásra egyébként azért került sor, mert a minap állítólag, két a REBISZ kötelékébe tartozó rendőr egy közúti rutinigazoltatásnak induló akció során megerőszakolt egy fiatal hajadont… Nos, a magyar miniszterelnök, Gyurcsány így vált akarva-akaratlanul is a Fidesz kongresszus hősévé, tettével önfeledt „tapsviharra” ragadtatva az általában is harcias ellenzéki grupp tagjait. Figyelemreméltó azonban, hogy ezen túl tulajdonképpen semmilyen meglepetéssel nem szolgált a szóban forgó, hónapok óta folyamatosan nagy dirrel-durral beharangozott kongresszus. Többek között azért, mert konkrét program híján, kizárólag ugyanozok a lózungok vezérelték, amelyek a legutóbbi parlamenti választások óta a budapesti utcákról oly jól ismertek. Nevezetesen: Magyarországon morális válság van, Gyurcsány mondjon le, Magyarországot nemzet- és éhhalál fenyegeti stb. Ezenkívül érvényben maradt, úgymond, a kapitalizmus, vagyis a piac ellen meghirdetett hadiállapot is. Egyetlen konkrét programpontként pedig mindezt újra megfejelték a „teljes foglalkoztatottság“ céljának újbóli kitűzésével. Amelynek hallatán egészen biztosan Fidel Castro apánk is megnyalhatta mind a tíz ujját, már ha még képes ilyesmire a virágzó kubai egészségügyi rendszer vívmányai közepette…
Nos, ez utóbbi, esetleg valóban ízetlennek tűnő tréfát félre téve, fájó szívvel konstatálhatjuk, hogy Magyarországon a legkevésbé sem látszik annak az alagútnak a vége, amely kivezethetné azt az immár évek óta egyre lepusztultabbnak látszó közállapotokból. Mégpedig egyre nyilvánvalóbban azért, mert ebben az alagútban két, tökéletesen ellenérdekelt és homlokegyenest különböző ideológiát valló tömegpárt szerelvényei robognak egymással szemben, mégpedig látni valóan egyazon sínpáron! A helyzet groteszkségét pedig csak fokozza, hogy az önmagát szocialista politikai csoportosulásként meghatározó MSZP a mindenek fölötti jobboldali piacgazdaság címerére esküszik, az önmagukat hivatalosan jobboldali, néppárti jelzőkkel díszítő fideszesek pedig minden egyes megmozdulásuk alkalmával Kádár gulyáskommunizmusát idézik…
Ennyi tehát a magyarországi helyzetjelentés. Amelynek egyelőre, amint az ennek a rövid szösszenetnek a bevezetőjéből is kiviláglik, csak és kizárólag az a tanulsága, hogy a legszebb öröm, a káröröm. Erről tanúskodik a Fidesz-kongresszus küldötteinek szocialista fejek hullása generálta tapsvihara épp úgy, mint a jelenlegi magyarországi kormánykoalíció politikusainak afölött érzett öröme, hogy Orbán Viktor tetten érhetően képtelen lebontani azt a jelképes kordont, amelyet ő maga és stratégái – ha egyáltalán létezhetnek még ilyenek környezetében – vontak maguk köré…